Tizenegy elszánt Weking. Három hajó. Meg egy szövetséges. Nekivág a Rábának Gotthárdnál, hogy bizonyítson, ki a jobb hazai pályán. A verseny amatőr, de hát idekeverednek Békéscsabáról is öreg fanatikusok, akik kevlár hajóval és ugyancsak profi egyenszerkóval állnak a rajthoz. A felsőn és a hajón szponzorok neve. Nem csak ezen a versenyen neveznek, hanem mindenhol. Na ők a nagy ellenfelek, akik aratni jöttek. De van itt sok öreg evezős, minden korból és kategóriából, más vízekről ugyanúgy, mint a környékről. Népes mezőny, cca. hatvan hajó.
A rajtnál kicsit taktikázásképpen, valahol jól a mezőny közepén indulunk. Csak húzunk, evezőnkkel örvényeket lapátolva, ami bő négy órás elfoglaltságképp elég elkeserítőnek tűnik. Kormányzok, keresem a tökéletes íveket, ahol a sodrás a legjobban segít. Ezen tudunk nyerni. Másodperceket, métereket és sok evezőcsapást. Vannak holtpontok. Van egy kanyar, ahol befarolunk. Van egy faág, amin fennakadunk. Megalázó szituáció, az egyik kettes kenu ekkor húz el mellettünk könnyedén mosolyogva, az egyetlen hajó, ami leelőz, de nem akármilyen módon. Durván – ez a helyes szó rá. Fel nem adjuk, megyünk utánuk. Vedd fel a csapást! – hörgi hajcsárunk, de csak zavartan pacskoljuk a vizet. Ez nem a mi stílusunk, se evezővel, se erővel, se tempóval nem megy. Gyönyörűen távolodnak, mi meg előzgetjük a hajókat tovább, egészen a célig. Szívósak vagyunk, ha nem is nagyon gyorsak. Nem pihenünk, csak húzunk. Győzzük erővel, van bennünk a végéig szufla. Ezzel egy 4:13:11″ időt futunk az én stopperem szerint. Naná, hogy relatív az idő (Einstein is megmondta), a vízálláshoz kell mérni, így pedig igen parádés teljesítménynek számít. A többiekhez mérve is egy abszolute ötös helyezés környékére saccolható. Konkrétan kenu háromban pedig az első helyre jó.
Fuuu, elégedett fáradtság az van. De miért a lábamban leginkább? Ülőke sem tökéletes, a fenekünk azért kicsit feltörte a verseny. Meg az a még 15 kilométer, amit a kemények vízen megtesznek levezetésképp Molnaszecsődig, ahol van az esti party. Tikk-takk, megy az idő. Sanyi Bánál private bogrács-bab-gulyáson hizlalnak minket, kapunk minőségi abrakot. Isten megáldja Attillát és Sanyit érte. Tikk-takk, gyorsan tovább, száll le az este, sötétedik már. A vízen kérészek jönnek szembe, tiszta Animal Planet! Gyönyörű a Rába az utolsó, kialvó fények homályában, ahogy a megnőtt parti árnyak összeérnek a folyó felett. Ismét tök sötétben evezünk, így érjük el a Malmot. Éppen jókor: kezdődik a zene.
Egy loblonc fazon állandóan a színpad körül serte-pertél. Néha artikulátlan felüvölt, de hát a képzett többség elnéző: Ő a szervező. Rockzenekarok nyomják a dallamos ritmust, az idő mint a gumi, húzódik az eredmény hirdetés, fogy a sör, kaja és persze palacsinta. Van idő a hajókat a trélerre feltenni, az biztos. Szerencséseket masszíroznak, mások behúzott nyakkal hunyorognak. Akadnak a nyelvek, zsibbad a tömeg, de hát hetven kilométer a karokban, egy nap a jó levegőn már csak ilyen.
A nagy várakozás végére mi is jöhetne? “Minél szűkebb, annál jobb nekünk, azt szeretjük.” -tudjuk meg spontán a felkonferálásból. Profi a büfé, az esti dzsembadi, sok fáradt sportember összejön. Csak hát a verseny amatőr: nincs lámpafény a díjátadáskor, a szervezők pedig nem biztosak benne, kinek mit kell átadni. Kicsit vitatkoznak, kicsit topognak, de végül a Wekingek három első kategóriával szép szerényen elvonulnak a homályban. Kvázi incognito,
15. Bayou Bönhő Rába Maraton, 2010
