Category Archives: Egyiptom

Tehát kontroll: elmarasztalások netovábbját kaptuk: rongyosak a zászlók, a hajón pedig lobognia kell egy szabványos búvárzászlónak. Utóbbit megoldottuk, hogy legálisak legyünk: lásd fentebb. Igazából néztek mindent, olyant is, amihez semmi közük. Nem mondom, hogy senki nem izzadt le a kontrolltól, amivel vesztettünk vagy egy órát. A legádázabb fazon a Red Sea Assosiation-tõl volt, a Dr. Aladdin. A szervezet teljesen civil, búvárkamara tulajdonképpen, folyóirattal, irodával és pár emberrel. A cégnek tulajdonképpen az lenne a célja, hogy regisztrálja a hivatásos búvárokat, képviselje érdekeiket, védje és szabályozza a merüléseket, karbantartsa a kikötõhelyeket, mentõegységet tartson fenn, stb. Másik fõbb feladata, figyelni a környezetet, és a merülõhelyek állapotát, lehetõség szerint intézkedni a megóvás érdekében. Nos, a szervezet állami felkérésre ellenõrzési megbízást kapott, aminek hatására pár búvárbázist bezártak. A balesetek miatt amik szerintem a nagy számok miatt a közúti balesetekhez hasonlatosan (sajnos) törvényszerûek, újabb felkérés érkezett: dolgozzon ki tervet, a balesetek visszaszorítására! Temészetesen ennek egy kézenfekvõ lehetõsége van, a 100% eredmény garanciájával: be kell tiltani a búvárkodást! Minden más vagy nem kivitelezhetõ, vagy látványos eredményt nem generál. 47 ember vesztette életét idén, köztük a Cápa becenevű Scubasaurusról, aki több ezer merülés után nitrogénmámor gyanúja alatt eltűnt Small Giftunnál. Megtudtuk az ellenõrzés okát, újabb ember veszett oda.

Azért azzal egyetértek, hogy nem kellene új bázisokat létrehozni, illetve be kellene zárni pár életveszélyes válallkozást. Tele van a Vörös tenger búvárral már így is, úgyhogy azért elismerem: szükség van egy ellenörző szervezetre.
.

http://www.avex.cz/martin_stepanek/

A verseny hangulata sem volt piskóta: gyönyörû felvételekkel sikerült engem elkábítaniuk. Igaz, kábaságból a ,,szamba” is prezentált kóstolót, de volt a sledge meghibásodásáról is felvétel. Gyönyörû kameratechnika és vágás uralta a felvételeket, teljesen elvarázsolt. Ezek után nem volt sok kérdésem. Azt is magához a bajnokhoz intéztem.
.

.
108 méter állandó súly (constant weight) rekordot hitelesítette az a mosolygós, fitt, energikus fiatalember aki most kissé félszegen vigyorgott rám. Nem tűnt atlétának, sem olimpikonnak, ahogy az sem látszott rajta, hogy olyan mélységbe képes lebukni a víz alá, ahová csak néhány freediver jutott még – segédeszközzel, vagy anélkül. Félretéve csodálatom, az egyenlítésrõl kérdeztem, és az egyéni limitekrõl. Ma is a válaszokon rágódom, és készülök az edzésre.
.

.
Egyébként szerencsés banda volt: családias létszámú, merülni tudó és szeretõ jófejek, gyakorlatilag szomszéd búvárklub otthonról: akik engem kaptak vezetõnek. Hajnali fél négykor tettem ágyba a csapatot, öttõl asszisztáltam az indulást, fél hattól visszafeküdtem. Az egyiptomi Coastguard egy olyan hivatali arc, aki alig ír-olvas, óvodás lélekkel bír, hol duzzog, hol hisztizik, különben meg online kapcsolatban áll Murphy-vel. Kicsivel hét után kapott a hajó kifutási engedélyt és indult le délnek, jobb idõt, kevesebb szelet keresve. Reggeli elõtt már a Panorama reefnel ugrottunk.
.
.

.
Gyorsan elmegy a nap, ha merülni, enni, pihenni kell: délután ötkor meg nyugszik a Nap…. Ahhoz, hogy a hajó falja a mérföldeket, meg legjobb idõpont a hajnal, miközben mindenki alszik. Emlékezetesnek már a második reggel csodás merülést hozott. Sha’ab sheer világítótorony: ha nincs kaland, akkor is gyönyörû a hely. Kis idegen bolygós táj fogadott a hajó alatt, kacska, többméteres korallcsápok között szalonoztunk egy gyenge örvénylõ áramlásban. Minden idegemmel a vízmozgást figyeltem, a maradék figyelmem meg az irányra, mélységre fókuszáltam, a merülési idõre, levegõre már nem jutott… Érdekes áramlásban vitorláztunk ki a végére, ahol a világ kezdett mélyre váltani. Hát, itt már leúsztunk a térképrõl, ezért fordulunk, majd beleakadunk a korallpúpok völgyébe, ami tele van élettel, hallal, színnel, és valljuk be vibrálva, áramló vízzel. Mint vezetõ falként ütközöm az áramlásba. Nem bírom könnyedén belefúrni a fejem, megy nehezen. Tíz méter küzdelem míg lazíthatok nyugodtabb vízben, na ekkor szalad bele a csoport a láthatatlan nehézségbe. Mindenki átjön, 20 bar levegõvel fizetve meg a vámot, és jövök rá, hogy a visszajutás bizonytalanná vált. Hát indulunk is sietõsen, bár nem vagyok tisztában a távolsággal, annyit szalonoztunk. Az áramlás oldalról törne ránk, ha a korallbarázdából kidugnánk a fejünket. Az erõs szél tolja a vizet a zátonyra, és a világítótornyos saroknál folyik is rendesen. Behúzott nyakkal lopakodtunk, pont a kérdéses zónán keresztül. Pár 30 báros felúszott ,pipálni’ na õket el is kapta a víz: ijedten néztem, hogyan gyorsulnak, és tûnnek el az oldaláramlástól. Fél banda oda lett az utolsó 3 percben és kiúszva magát, frissen tért vissza a hajóra. Jó reggelt mindenkinek! – ébresztõ Karas módra 🙂 Gyönyörû merülés volt!
.

.
Két nap merülés, alvás Hurghadán – ez a minisafari lényege. Ez kétszer, aztán kétszer napi merülés. Ennél az ítéletidõnél jó is volt, hogy nem kellett huzatos tengeren dekkolni, hanem lehetett Hurghadán csavarogni. A hálátlan az egészben, hogy a szél csak nem csillapodott: a top roncsokat ki kellett húzni a merülések közül, jól lehet fél órányira voltunk tõlük. Tengeren elsõ az emberek biztonsága, aztán a hajó épsége, utána jön csak a szórakoztatóipar. Szélkakasként álltam a fedélzeten, ittam a szelet, morogtam vele, bekönyvelve, hogy a hét folyamán 3 alaklommal is ki kellett hagyni a nagy roncsokat. Kételkedés nem volt: ha a szél letépi a hullámok taraját és vízpermetet hord, az meggyõzõ. Az is meggyõzõ, hogy összerázza az embereket a hullámmenet. Két óra ilyen menet kékké-szürkévé varázsolta a pirospozsgás arcokat, volt olyan, hogy valaki leesett a fekhelyérõl… Élmény volt, szépeket merültünk nagyon, nekik is sikerült meglepetést okozni.
.

.
Történt, hogy elmentek fotós-éjszakai merülésre. Én maradtam a hajón, segítve indulást-érkezést, figyelve mindenre. Egy méretes sziklakúpot kellett volna megkerülniük a hajó orrkötelénél, de a fények alapján nem sikerült, a hajótól 20 méterig jutottak, és csak fotóztak vadul. Villogtak a vakuk, és álltak a fények egy helyben, hosszú idõn keresztül imbolyogva csak oda s vissza. Tudva, hogy a zátony tulsó oldala a szép, nem értettem a dolgot, a kisördög meg csak bökdösött, hogy nézzek utána a dolgoknak. Ugrottam snorkellal, hogy lássam a csodát. Szemem elõtt kopár, 4 méteres mélység, alig korallok, holdfelszín. Ahol fotóznak dettó. Tehát nem okozott csalódást a látvány, de választ sem adott a kérdésre. Gondoltam, majd a hajón megválaszolják frankón a készült képek, meg a merülés hõsei. Felöltözve vártam õket a parton, udvariasan fogadtam õket – akik a hajó körül merültek mintegy 50 méteren belül. Kilencven percet… Mint merülésvezetõ 40-50 percre terveztem a merülési idõt, de mivel elnézést kértek és valóban mintha pórázon merültek volna, nem csináltam fesztivált. Biztonságilag teljesen rendben volt minden, nem kockáztatott senki semmit, ha pedig élvezték a hajó alatti lebegést a kis vízben, és elégedettek, akkor a foglalkozás elérte célját.
.

.
Voltak más élmények is: számolatlanul jöttek. Éjszakai merülés 4 spanyol táncossal, diszkoszhal a rivaldafényben, meg egy hatalmas barakudával való szinkronúszás! Életemben nem láttam még ekkorát, ujjaimat a hónom alá zártam, nehogy örök emlékként az élesfogúnál hagyjak belõlük. Bár volt pillanat, mikor karnyújtásnyira úszott mellettem,mégsem próbáltam lemérni a távolságot. Abu Hashish még ezt is überelte: több tucat nagy barakuda szétszórva lebegett a platón, mi meg az áramlástól sodorva csak elrepültünk közöttük. Klassz volt, és döbbenetes élmény. Ezek után elégedett lehet az ember, még ha sokat merült búvár is.
.

.
Elégedett lehettem az utolsó napon is, mikor búcsúvacsorázva fotókat néztünk az egy hét intenzív merüléssorozatot lezárva. Két ember jutott el a kapálózós amatõrbõl a rutinos haladó szintre – erre az eredményre vagyok a legbüszkébb. Kifáradtam rendesen, ahogy a hajószakácsunk is. Kemény szolgálat végigbokszolni egy szafarit elsõ emberként, úgyhogy kívántam a pihenést. Reggel négykor a repülõtérre irányítva õket, elköszöntem a vigyorgó, elégedett arcoktól, majd pedig 48 órás pihenõszolgálatba vágtam a fejszém. Ki sem húztam, ahogy magamat sem az ágyból.
.