Category Archives: Egyiptom

  • 0

IE2

Második nap. Dahab. Steve csapatával sima menet. Cuccok rendben ahelyszínen. Sinai Divers, újra, kóbor diák hazatér? Nem kis sandasággal vigyorgok az itteni IDC-s diákokon: nekik ma ér véget a tanfolymai agymosó, terrorizálva, ki/fel-készítve a vizsgára holnapután kerülnek terítékre a vizsgabizottmány előtt. Mi meg pár óra múlva végzünk.

Kicsit szakaszos a rendezvény, de simán megy. A vizsgáztató bizottság nem gördít akadályokat az útba, baráti felügyeletnek nevezném a történteket. A mentősztorival kezdünk, majd nyíltvizi két gyakszi.

Benne annyi genyaság történt, hogy emberem a maszk víztelenítéssel próbára tette az ítélőkémet. Ötször csinálta meg, mire futni hagytam – ez kicsit frusztrált a végén, jobban, mintha tanulómmal történik meg élesben. Szegény manó még oktopuszt is cserélt, mutatva, hogy a reduktor miatt prüszköl közben. Volt itt minden hiba, szájlégzés, orrszívás, harákolás, majdnem pánik. Realisztikus! Anank is kezeltem, bár bevallom, elbizonytalanodtam. Az nem lehet, hogy az okító mögöttem ötször hibát ad. Hármat a statisztika benyel, de ez… szóval sokkolós volt, na! Emberem nem négyelték fel, nem állították ki és ami fő nem rótták fel nekem hibának. Nem mindegy, ugye! Negyvennégy perc, míg a csapat végigmegy a feladatain. Cuccok hamar a kocsira kerülnek, mi meg  várakozóba. Jó az elején végezni!  Könnyedén csevegünk: vége. Záróakkord következik.

emperors_idc.jpg

Tapsolós diplomaosztás. Kék3 egy héten belül beiktatásra kerül, mint PADI katona. A világ búvár-munkaerőpiacán immár politikailag korrekt státusszal. Ideje visszatérni a munkafrontra. Jól kiszórakoztam magamat az elmúlt három hétben.


  • 0

IE

PADI Oktatói minősítés. Két nap a vizsga jegyében. Teljes az agymosás: a szerepmodell rabja vagyok, miszerint egy csintalan diák vagyok az iskolapadból, nem egy többszörös oktató, jó 11 év gyakorlattal. Látva a többieket, tök azonosulok a szereppel.  Na de álljunk meg: mögöttem a biztos, cementálódott alap, a rutin, kisujjban minden- félelemnek helye sincs. Inkább álruhás profinak érzem magam, aki beéri egy közepessel. Nulla a tét, sodródni kell az árral.

Nem ott lesz a vizsga, ahol voltunk. Congress Center- írja Bali az új címet. Okay. Ez a szivatós infó hozzásegített egy kiadós reggeli taxizáshoz, meg hogy legyen alkalmam elkésni. Mivel a „nem ott” információ nem azt magyarázza, hogy az úttest túloldalára menjél csak Szakikám, én elmentem bizony a nemzetközi Congress Centerhez…

Nos, négy perccel a kezdés előtt bevonultam. Feltűnt, hogy csak nálam van búvárcucc… Vazze, asszimilálódni kell – mérem fel rögtön, hogy mi is a hiba. A tekintetek között pásztázok, majd célra tartok.
– Hello Steve! – mondom egy felelős kinézetű egyénnek.
– Dave vagyok – nyújt kezet.
– Ki a Course Direktorod? Hogy hívnak? – szögezi nekem, miközben kettőt szív a cigiből.
Valamit válaszolok is, mert Bali nevét felírja egy firkalapra.

Másfél órás bemelegítő tájékoztatás, nagyterem. Azaz inkább hibernálási kísérlet. Magamra húzom a polárt, áldom eszemet, hogy cipő, hosszú nadrág van rajtam ebben a lelégkondizott fridzsiderben. Bizony, az egyenpólós PADI katonák hada didereg. Mintha valami kupameccs lenne: piros pólóban a Camelesek, Kékben a Digók, Fehérben az arabok és így tovább, jó negyven ember rágja a ceruzát. Lám, bővül a szakma pár orosszal, pár nyugdíjas nénikével, de lesz itt visszavonult doki is ahogy elnézem. Bombanőknek idén nem járhatott kedvezmény, mert egy sincs. Cudar kemény kapitalizmus van, na.

“Read More”

  • 0

Sharkelsheikh

Tizenkettedik éjjel. Sharmelsheikh. A cápás város. Bali és Kari felerekedik. Egy üveg Duty Free Ballantines a Finest féle kerül hozzánk és szivárog be a szervezetbe. Toljuk kávéval, majd Kentucky nyamival, majd soloban, csak úgy tisztán. Benn a JollieVilleben, vélhető visgahelyszín  medencéének szélén kortyolgatunk. Kozmikus utóhatás van: pár repedés keletkezik az idővonalon, de nem törik szét a kép. Így búcsúzik Bali, a CD, hajnali háromkor reptér felé indul, én meg maradok a vizsgakérdésekkel. Holnap után itt az IE, azaz oktató minősítő vizsga.

Addig Sharm. Cápaváros. A designerek cápás pólókat konstruálnak, a búvárszakma koppon. Hajók állnak, buszokon búvárok Dahab felé húznak.

rmcn45l.jpg

Minden féle nézőpontok keringenek, köztük magam is írtam a Facsebookra, bevallom: sületlenségeket. Még a bulvár is hivatkozik, tök hiányzott. Megy a kavarás, szenzáció van, megint okos mindenki. Részemről téma lezárva, nem az én asztalom. Mindig is éltek szép nagy cápák a Vörös tengerben, pont, mint most. Én mióta itt vagyok, egyet sem láttam.  A hírek momentán a helyi búvárkamara oldalán követhetőek, CDWS, de a Divecenter is jól beszámol.  Mi meg úgyis merülni fogunk, előbb, utóbb.


  • 0

Popeye – új részecskegyorsító

Nos, jó dolog a menza  a Lighthouse-ban. Hazai terep. Megtörni a monotoniát, próbára tesszük az indiai kaját. Enni kell, minden nap, rendesen. Sorra kerül a Popeye nevű intézmény. Benézem a konyhát és gyomrom megrottyan. Richter skálán mérhető módon. Vizuális gyomorrontásról nem hallottam, lelkes sorstársak kínálkoznak. Így aztán csoportos önmerénylet részesévé válok. Szoptatós macskát félresöpörve a pultról, az így olvashatóvá vált menzáról rendelünk.

popeye.jpg

A döntés egyértelműen az emésztési folyamatok gyorsulásához vezet. A lassulás több időbe kerül, mint egy üstökös megfékezése a korai űrkorszakban úgy hatszáz év múlva. Szövődményképp, ha sétánk a Popeye előtt vezet a gyomrom mindig megrottyan. Persze ez nem riaszt a repetától, egész jó a csirkeszenyójuk. Bár ismerek olyat, aki egy hétig feküdt egy itteni gasztrokalandtól. De az emberi erődemonstráció csimborasszója épp előttem áll. Ő, aki…  nos aki az esti felmosós szutyokseprésben megpillantott egy pepperónit sodródni. Nos, hősünk hopp, kikapta a zöldséget és jóízűen elrágcsálta. Ez bizony majdnem olyan legendás történet, mint Toldi meg a malomkő. Csak hát sokkolóan gusztustalan… Aki szerint nem, az még nem látott hatodosztályú arab kifőzdét záráskori állapotban józanul.


  • 0

Siratómese

Tíz nap, tizenegy éjjel. Dahab. Még az is belefér, hogy itt hagyom egy fogamat. Barni mint a fogászat Ásza, és Tom Hanks, mint fogfájós számkivetett jelenik meg a szemem előtt. Utóbbi kaviccsal kalapálja ki a rosszalkodó rágókát, míg Barnabás preciziós művészettel megmenti a sajgó elemet. A kényszer nagy úr bizony, négy nap kivárás után helyi fogorvos kezére adom magam. Adel Professzor PADI mosollyal fogad: látszik, hogy a fogfehérítés menő iparág, ő maga a reklámember. Implantátumban utazik, hírdeti számos  diploma a falon. Széles mosolya legalább negyvenöt remekbe szabott fogból villan fel. Nem, nem villan. Ez állandó kirakat, az ember nem húz bőrt a fogára! Ellensúly képpen a szemeit forgatja, néha nagyra tágítva, miközben lelkesen gesztikulál. Kacagva mutatkozik be, igen sármos. A Liliomfi előadásán láttam ilyen bevonulást. Ezek után kételyeim a rendelő felé fordulnak:  de semmi zavaró. Húsos kampók nem lógnak, vérfolt mentesek a falak, csapóajtó a padlón sehol nem látszik. Műszerezettség kilencvenes évek vége, kézi eszköztár sehol elöl. Rejély, mivel dolgozik, talán van egy kafa kombinált svájci bicskája. A fotel megdől alattam, majd dobunk egy TV-showt: bekapcsol egy nagy LCD-t, a betol egy ceruzakamerát és idegenvezet a saját számban. Ugyanabban a pózban gyors röntgen. Ehhez lehúz egy konzolt, fotópapír a szájba, optika célra tart, lő. Védőöltözet smafu.

“Read More”

Barlangi bújócska

Blogtár