Category Archives: Uncategorized

  • 0

Kezdés

Elmélet, medence. Elmélet medence. Öt órára végeztünk, mindenki kiázta magát és remélhetőleg meg tudja tervezni a merüléseit a táblázatból. Kicsit szorongok, hogy készek-e a hajós merülésre, amihez ráadásul a Tiran szigetekhez megyünk. Na jó, majd nem a hetven méteres falnál csobbanunk, hehehe, elég lesz a laguna is.

regency_pool.jpg

Konkrétan? Magyar erőkkel, Lighthouse színű együttműködésben folyik a kezdő tanfolyam, mint heti program. Ugyan más centerben meg a studio fronton keresném a kenyerem, de semmi nem  egyszerű manapság egy fehér külföldinek: ma Egyiptom szerte munkavállalási kell, helyi vezetői engedély hozzá, ezek nélkül mozdulni is nehéz. Ugyan nem szeretnék Egyiptomban leragadni, nos, ehhez a vízumom sem elég. Pedig lehetne, de a kérdés érdemes-e?

Komolyan mondom, volt, hogy gondoloztam rajta, ez egy visszatérő kérdés. A választ nem egyedül én keresem. Este összejövetel, magyarok, Zoli és Szilvi a vendéglátó, ők a helyi csapat, egy ukrán, meg egy lengyel kollegina a köret. Jó magyar pálinka mellett vázlatokat karcolunk, amibe a jövőkép illeszkedne.  Naná, hogy merülésről folyik a szó – ha búvárok találkoznak  nincs is más téma. Ha naponta három órát maszkot viselsz, kocka fejed lesz tőle. Ha pedig harmincsok évesen egy poros, tengerparti lakótelep fülledt levegőjét szívod, gyengén duzzad zsebed, kilátás a tengerre jó csak… Nos, akkor még az a luxus is megengedhető, hogy elereszted magad.

Akármilyen jó az este, akármilyen jó a társaság, berúgni nem érdemes. Egy dolog fix: reggel hat negyvenöt transport, hat emberem várja oktatóját.


  • 1

121 méter

–  Hol laksz drágám? Felvennélek úgy tizenöt perc múlva, csak nem tudom melyik házban laksz.
–  Hadaba nem egyszerű, ha el tudnám mondani, az is percekig tartana. Legyen inkább a Sadikit bár, oda megyek a cuccokkal. – mondtam Katesnek. Nem vagyunk régi ismerősök, ő egyszerűen mindenkihez ilyen. Nagyszájú egy csaj, úgy osztja a british angolt, hogy elállnak a füleim.
–  Hé, ez nem taxi, ülhetsz előre – vigyorog mikor bevágom a csomagjaimat a hátsó ülésre.
–  Kicsit összezavart, hogy korábban ideértél. – mondom. Ez nem egyiptomi stílus, egész kiemelegedtem a rohásban.
–  Akkor hajolj rá a légkondira. – vigyorog. Gázt ad, kilő a nagytestű terepjáróval.
–  Figyelj Charlie, el kell mennünk egy csomó helyre, remélem nem gond. – folytatja, közben vigyorog veszettül, mintha nem tudna mit kezdeni a jókedvével.
–  Tudod, szalad a projekt, nagy nap a mai! Ez nem souvenir DVD, ez igazi melo!  A Daily Times is rá harapott – mondja és csak úgy villognak a szemei.
– Kell víz, kaja és palackok a merülésekhez! -sorolja.

Fogalmam nincs persze, mindehhez  miért kellett elmennünk három benzinkútra, a kaja miért éppen chips és csokis keksz az öt fős stábnak. De mivel kellően offenzíven vezet és eleget nyomja a dudát, ezt is elnézem neki. Olyan szeles, mint egy túlkoros bakfis, miközben olyan közvetlen, hogy bebújik a bőröd alá, pörög mint a forgószél: sosem éred utol, ha kell valami, vagy ha nem akarja.

“Read More”

  • 2

Vegyes gyümölcs

Vitaminhiányom van. A konyhám nem igazán szuperál, a szendvicset meg unom már. Megoldás: Makani bár. A régi idők hangulata, mikor staffoltunk itt párszor. Sok olasz, angol, német helyi búvár kolléga ide járt az esti kajáért. Ma annyi a különbség, hogy alig vannak emberek. Azok is a laptop előtt ülnek solóban (mint pl jómagam épp egy hűvös gyümölcsturmix társaságában). A divat most a házhoz rendelés, otthon meg ugyanúgy internet – vele kitágul és ugyanakkor beszűkül a világ. Feljegyzem magamban, hogy ebbe a csapdába ne essek bele. Azért belenyalok a turmixba: vegyes gyümölcs, 14 LE-ért. Az két sör. Értékrendet kell állítani. Beilleszkedési program része. Lakásárak, apartmanok.

Munka. Voltam a videós cégnél. Három megtermett kutya fogadott a külváros legszélén, a hegyek tövében. Meg két cica: azaz női cég ölelt keblére, igaz angolos kézfogással csak. A hangulatos kéró-studió-iroda levett a lábamról, ha lehet így élni Egyiptomban, akkor érdekel. A Főnöknő rögtön vázolta a lehetőségeket: sajnos hivatalos meló nagyon korlátozva, ezért főleg helyi erőkkel van lefedve a napi munka. Amit ajánl, az hogy megtanít a szakmára: hat pontban vázolta a tantervet. Holnap kezdhetek. A projekt címe: nos, titkos. Belenéztem az első werkfilmbe. Hát, jó kis intro. Mint tanfolyam jó az ajánlat, mint munka, semmi nem hangzott el. Az olyannak mint én megéri – ezért jöttem.

A másnapi ajánlat izgalmával haza hajtottam. Irány a tenger. Átvettem pár freedive rávezető gyakorlatot: konkrétan egy éve semmit nem edzettem. Meg kell tanítani újra a szervezetet arra, hogy milyen az élet lélegzetvétel nélkül. Fokozatosan, nyugodtan, türelemmel. Az első merüléseknél tiltakozott mindenem: idegrendszerem minden kis végződése oxigénért sikítozott – jóllehet alig merültem le, közben csak két-három lélegzetvételt hagytam ki. Tipikus, mindenki így reagál először. Persze ez után néhány légzőgyakorlat kibillentett a holtpontból: pár laza, szép nyugodt merüléssel jutalmaztam magam, nem mélyebbre, mint tíz méter. Holnap innen folytatom.

Délután egy végső megbeszélés, a kis csapatom tanfolyamáról. Holnap este érkeznek. Hétfőn reggel kezdünk… így aztán felpörögnek az események. Elfoglalt dolgozó leszek, vége a láblógatásnak egyelőre. Sőt: ma újra kéne installálnom a laptopot. Na ez jó menet lesz – azaz ha nem jelentkezek a következő napokban, akkor tudjátok mi történt: Kicsi és puha kollektív Édesanyját üdvözöljétek helyettem.


  • 0

Úton

Csak a szállás volt fix. Az is átmenetileg, két hétre. Az összes többit a nagybetűs krupiéra, a Véletlenre, avagy az Életre bíztam. Lehetőség akad, még válogatni is lehet, tehát nincs panasz. Sőt, egész komoly ajánlat is lebeg a levegőben, ami csak második a sorban. Mert az első természetesen a Kerasub misszió: hétfőn kezdő csapatom érkezik, ezzel időt nyerek, meg talán újabb lehetőségeket. Mi lehet a legrosszabb? Továbbrepülök, valamerre a mesésebb keletre. Ezt hívhatjuk a bizonytalanság biztonságának, avagy játék a véletlenekkel.

Első élmény: forró szél (míg otthon 8-13 Celsius)
Az első ösztönös reakció: beilleszkedés, előhívni a kifakult arab szavakat.
Első teendő: aludni, egy komoly utazás, és vagy három kimerítő nap halmozta kialvatlanság után.

Nem vagyok nehéz helyzetben, minek után Sharmban, no meg Egyiptomban időztem már jócskán. Minden ismerős, a tülkölve rohanó arab autósok kiszámíthatatlan manőverei, a taxisok, a hadonászó alakok, a poros, kifakult felületek, a szemetet görgető fűszeres illatú szél. Ismerős a fürtökben horgonyzó hajók serege, a vízfelszínt elborító snorkelesek színes tömege.

raskathy_view.jpg

Hadaba sziklapereméről nézek le, fenséges látvány. Megdobban a szívem, hát lemegyek, le akarok merülni a kéklő vízbe. A lejárókat egyenruhások őrzik: ezek szabad strandok az itt élő villalakóknak, de nem a rossz fiúknak. Egyszerű az ok: ha egy fehér nő itt magányosan megfordult, hamar akadt tolakodó társasága, az elhagyott part pedig csapdává vált.

Dagály révén könnyen kiúszok a zátony szélére. Szép. Még annyi idő után is, még Raja Ampat csodáin túl is élvezet bámészkodni. Egy órát töltök el, úszom, no meg aggódom a hajóforgalomtól. Nagyüzemben cirkálnak, szívom a gázolajat is időnként töményen, mikor mit hoz a szél. Más időpontban kell úszni, mikor nincs tömegcirkusz.

Ragadok a sótól hazafele kutyagolva a tikkasztó hőségben. Telefonálok, kóborlok, szervezek. Úton vagyok, azt érzem. Poros úton, egymagam.


  • 0

Visa

Az ország, ahova egyre nehezebb kijutni Egyiptom. Nem humor, tényleg – tapasztalom. Persze a “Hozd a pénzt és fuss” stílusú nyaralók előnyben, a reptéren megvehető a belépési illeték – mert hogy mi más lenne 15 USD-ért, a sinai vizum ingyenes. Ha utazni akarnál, egy hónapot meghaladó intervallumban, akkor vegyél a követségen vízumot. Régebben kértek egy fényképet, pénzt és megkaptad a fél éves, többszöri belépésre jogosító engedélyt. Egy nap alatt, maximum másnapra. Mára ez bonyolódott: kell még repjegy oda-vissza, kell biztosítás, kell szállásfoglalási igazolás és így 10 nap alatt kaphatsz maximum 3 hónaposat, nem is olcsón. Én négy nap múlva repülök…

Nem fikáznám a magyar diplomácia, érdekképviselet eredményeit, mert a tények magukért beszélnek. Így történt, hogy potyára megtettem egy pesti utat és a visum intézetlen maradt. Az ügyintéző ajánlotta, hogy hosszabbítsam meg ott helyben a kinn tartózkodásomat. Hmm: Cairoba utazva jobban elintézhető? Azt még hozzá tette a hölgy: mindenképpen vigyen magával arabul beszélő segítséget.

Tapsoltam az örömtől, mikor elhagytam az Egyiptomi Nagykövetséget. Láttam az üres visum osztályt ahol negyvenöt percet vártam, láttam a semmilyen nyelvet nem beszélő recepcióst és mindezért utaztam 450 kilométert. Vidám.


Barlangi bújócska

Blogtár