Bővített merülőhely

  • 0

Bővített merülőhely

Egerszegi növendékek egy frissítő tréning erejéig megleptek – így aztán egy gyönyörű szeptemberi vasárnapon Grazban találtuk magunkat, ismert kiképzőhelyünkön. Reggel méga bázis zárva volt, de hát a szombati buli után a labancok sem kelnek korán. (majd minden szombaton búvárbulit tartanak) Na, azért ez nem zökkentett ki minket összeszereltünk és zamek, irány  a víz! Jó látótáv ígérkezett, le lehetett látni két méteren is túl, amitől mindjárt lelkesebbek lettünk. A beugró gyakorlatsor után, elindultunk a tavat bejárni.

Beleúsztunk pár fejlesztésbe, amit nehéz szavakkal körülírni. Először is kötélpályákat húztak ki a főbb irányokba, ahol érdekes objektumok kaptak helyet. Egyelőre a nyári algák még csak a felsőbb rétegekben kezdtek el fogyatkozni, lentebbre süllyedve akadályozzák a látást. Gyakorlatilag zöld homályban, gyenge méteres látótávolságban tapogattuk ki, milyen érdekes új játszótéri elemekkel bővült a terep. Nam lövöm le a poént, látni kell és bejárni az itt lehelyezett cuccokat. A bázis mögött már most ott pihen a következő attrakció, egy kis repülőt is fognak süllyeszteni hamarosan, úgyhogy lesz miért visszajönni legközelebb is. A Pazific búvárbázis tehát látványosan bővít, jó gazdája a merülőhelynek. Visszajövünk majd! Száraz ruhásoknak, őrülteknek jég alámerülés majd itt!


  • 0

AMED BUNUTAN

Amed címszó alatt három falat említ a (2001-es kiadású) Lonely Planet Diving Guide – de bővebben nem tárgyalja, pedig megérné. Bunutan falu öblétől indulunk délnek haladva az északi driftet meglovagolva. Errefelé a merülőhelyeket többnyire dzsunkával közelítjük meg, az áramlástól védett öbölben ötméterről startolva. A nyílt víz felé haladva a homokrézsűnél érdemes leragadni az angolnakertnél.

eelgarden.JPGEnnyire sűrű, dús telepet látni nem mindennapi: a méteresre kinyúló, ringatózó angolnák alkotta sűrű mező olyan, mit kaszálás előtt álló gabonatábla.

Persze a rézsű lefelé vezet, a húszméteres szikláig a homokban cirkáló gömbhalak, meg kék pettyes ráják kínálnak optikai felvezetést. A szikla maga lakótelepet alkot, mert a korallok és szivacsok között üveghalak ejtik rabul a pillantást. Jobban megnézve kétféle scrimp azaz rákocska uralja az alsóbb átjárókat a makrofotósok legnagyobb örömére.

Kicsit lejjebb egy tisztogató telepen a kékpettyesek a leggyakoribb vendégek, de visz tovább az áramlás és kavargó vízrétegekben vibráló halfelhőkben gyakran feltűnik egy-egy nagyobbacska barakkuda is. Van itt pillangóhal, doktorhalraj, meg korallhalak kavalkádja, öröm időzni húsz méter alatt. Mivel az idő megy, emlekedni kell, miközben visz a víz, színpompás lágykorallok gorgóniafők mellett, egészen a négy méterig emelkedünk.

station.JPGstation2.JPGsolyom.JPGSzerencsével bármibe botolhatunk a korallkertben, akár az ívási időszakban agresszív Giant Triggerfisch is uszonyunkba haraphat. Ha jól osszuk be a levegőt, akkor majdnem a Lipah öblébig driftelünk, akár nyolcvan percnyi bámészkolódás után, miközben kis szerencsével láthatjuk a helyi szirticápa család képviselőit is. Ehhez nem kell lemennünk a harmincöt, negyvenes tengerfenékig.


Barlangi bújócska

Blogtár