Monthly Archives: March 2010

Jódolog

Tegnap a nyílt vízen összefutottunk orvhalászokkal. 24 embert letartóztattak, köszönhetően a C.I -nek, azaz a helyi Nemzeti Park üzemeltető alapítványnak. Meghökkentő volt a látvány: két kis hajó, tele felszereléssel, rajta kompresszor, sok búvárfelszerelés, no meg két géppuskás rendőr kíséretképpen. Cápavadászok voltak, akik azért semmit nem vetettek meg. Jelenleg a tengeri uborkára van komoly felvásárlási opció, de cápauszonyok is keresett portékák a piacokon. Számunkra meg élőben, a víz alatt…

Amúgy? Milyen az élet mifelénk? Nincs nagyon turistaáradat, ami annak is köszönhető, hogy pont jó fél nappal tovább tart ide eljutni, mint mondjuk Bunakenre. Ami makrósok Mekkája, de jó páran űzik az ipart. Itt mondjuk ki: senki a közelben. Az eredmény: idilli. A búvárnak jut saját vezető, mindenki vele foglalkozik. Két vezető fel sem tűnik: márpedig most  egyetlen vendégünk ennek az előnyeit látja. Tőlem ez német társalgási gyakorlást kíván a merülés kíséreten túl, a sasszemű helyi srácaink pedig hogy tréningeződjenek ugyan csak járják a mélységeket. Ehhez járul a kamera, ami ugye nyitott szemmel, kell, hogy járjon. Járulékosan gyűlnek a merülési adatok, térképek, koordináták és szakmailag hasznos infók is a mozgóképekkel együtt. Pereg a film és a hölgy le is adta a rendelését: Ezzel meg  van az első hivatalos filmes ügyfél! Ez így együtt elmondhatóan jó dolog. Azért lehetne több ember, na!

Konkrétan merülés: Ez a Raja Ampat, Birie környéke be nem merült terület, rajtunk kívül senki nem él át itt csodákat, szóval elég szűk körből kerülnek ki a dolgaink. Most, hogy a jelenlegi ügyféllel merülünk, nincs makro témázgatás, csak nagy reef merülések. Hát az időjárás is kegyesen besegített, mert jó látótávval, pár új hely kóstolgatásával olyanokat merültünk annyira más és más jellegű helyeken, hogy egyszerűen dorombolni tudnék. A makro helyek egyszerűen ki lettek hagyva és így merülünk 33-at. Elégedett vagyok a  témával, de a vendég is. Egyszerűen vissza gondolok azokra, akik kicsit csalódottan mentek el: kis lényekre emlékezve csak. Pedig olyan korall kertet és akváriumot, napi cápát és mantát produkált az elmúlt jó pár nap, hogy most nem is értem őket. Lehet, hogy csak a vendég hozzá állása vonzotta be ezeket? Talán. Az biztos, a minap meg volt eddigi életem legnagyobb manta showja, amit búvárok nélkül a kamerával követtem el. Igaz, hogy a csapat ötven méterre ugyanúgy hat mantát bámult tisztogató állomásos fellépésen. Ez bizony megint csak jó dolog!