Category Archives: Kerasub DC

  • 0

Kéket húzni

Útijelentés 4 – Abu Fendera krónikák – labirintus merülés után a csapat majdnem a kékbe tűnik, de aztán kövér cápákat lát. Elparadicsomozzuk a végét és odébb állunk.

Parádés Dangerous merülés, bohóchalak és bújkálás. Aztán Gota Soraya – kis sütemény. körbeúszni ezt is, fickós dolog lenne. azonban az 50+ jelek a vázlaton, meg az áramlás megléte indokolja a zodiakos menetet. Számítok az erős áramlásra, ugrunk a zátony előtt. Talán túl messze. Túl sokat koncentrálok, miközben a csónakból hanyatt buckázok. Figyelek a csapatra, kamerára, mindenre – miközben elvesztem a zátony irányát. elindulok a kék irányba – csak az van minden felé, egyformán kék és fényes. két percen belül eszmélek, hogy baj van, zátony nélkül maradunk, ha nem kerül elő a helyes kék iránya . Fogáék szerencsére maradtak köztünk és a beugrási koordinátán, így csak hozzájuk kellett társulni és velük tartani. Égő, vagy sem, de járhat így az ember, ha mellé néz. Jó lecke ez, mindenkinek.

Cápabarlang, azaz inkább terasz. Gyönyörű drift, három kövér szirti cápával, egyszerre. ezek ikrek lehetek, vagy csak mind elérte a kifejlett maximális méretet? Brutál, szívdobogtató és nirogéndús élmény. Drop off, computer jelez: fel, fel cimbora, idők vannak! A hajó közvetlen mellékében akad pár víz alatti bebúvós csarnok, aláhajlás árnyékával, üveghalak dús fűzéreivel. Itt békés és látványos levezetése történhet a nitrogénnek.

Paradise reef. Adhatnánk neki a leharcolt, a haldokló, vagy a letarolt nevet. Valamikor ez a hely egyike volt a dús élőhelyeknek, számos alvó üreggela  szirti cápáknak – emlékszem, mi is lélegzet visszafogva térdeltünk perceket egy mellett. Ma őrzi az adottságai nagyszerűségét, de éppen rossz a látótávolság és az ellenfényben is a valósnál halottabnak néz ki. Próbálok egy új útvonalat, a külső víz felé fordulva, élő fantasztikus formájú sziklaalakzatok korallszarvai között kanyarogva. Messziről kerül minket egy nitrogénteknős (az olyan, amit csak a vezető lát, meg aki ott kibicel legelől). Egy kis pufferhal tép meg egy másikat. Ez most vagy papás-mamás, vagy valami bandaháború. Belefutunk egy hatalmas tövises rájába. A zátony túlsó csücskéhez érünk, innen jobbkéz szabály, visszairányba. érdekes öblök, a korall teteje színes és élő. itt van még mit nézni azért. a levegők elfogytak, ezért a hajónál a csapat egy kivétellel távozik. Furdal a szakmai elégedetlenség, hogy nem jutott idő a barlangra, csak pár jó perc kellett volna. Aztán kérdezték, hogy mit kavartam a szélén, mire a válasz az: cápa, sasrája, teknős és a jó látótáv reményében fürkészkedtünk arrafelé. aki itt volt, látta, hogy utóbbira is nagy szükség volt. ej, ej, mi lett veled Paradise reef!


  • 0

Abu Fendera

Útijelentés 3 – Abu Fendera bemutatkozik – három merülés a boldogsághoz amiből kiderül, megérte-e a hosszú túra

Abu Fendera – mint egy mesehős, amit még senki nem látott, aki a legendát továbbadta. Ki hozzátesz, ki elvesz, ki pedig útnak indul, hogy személyesen találkozzon vele. hónapok óta suttogtuk  e rejtélyes nevet, napokon keresztül utaztunk, volt időnk ábrándokat szőni, óriási, terebélyes fává nőtt bennünk az elvárás. Aztán eljött az utolsó perc is, mikor a hajómotorok leálltak, hogy mi is megtapasztaljuk, lássuk, megéljük, mit jelent ez a két szó.

Célbaértünk, sajnos csak egy napunk van a merülésre- az idő és távolság miatt, utána északnak kell fordulnunk. Habili Fendera amivel kezdünk. Látótáv gyenge. Látnivaló, gyenge. Hiba, ilyen helyért az ember nem hajózik ennyit. Csalódás a köbön, Attila a fővezető is őrjöng, szidvaa percet,a mikor rábólintott a döntésre. Másodszor egy csatornát (Abu Fendera Fasma) merülünk, korallok jobboldalon, zeg-zugos nézegetős. Koralltömbök számos üreggel, üveghal búrával. sok van belőlük, mintha burok gyöngyökből vibráló burok burítaná a formációkat. Van itt is bohóchal farm, jön egy szirticápa és akadnak nyomai az eróziónak. Még nem az igazi, akadhat azámos ilyen zátony, de azért sejteti a Vörös tenger gazdagságát. Ezt követi a térség harmadik merülőhelye.

foga-habili

Habili féle, nevesincs semmi a vizek közepén. Már a beugrás is vontatott, újra kell kötni a hajót. Áramlás miatt húznak vezetőkötelet, így a tatból kézibehúzással elérhető a zátony – nem kell uszonyozással fáradni. Hát, az egész egy átverés volt kérem!

Maga az ármlás: nem jelentkezett, inkább csak hullámzott a felszín. A korallt körbeúszva talán, ha egy egy ötméteres szakaszon fordult elő, hogy nem sodort barátságosan menetirányba a víz. Ez már kérem parafizika kategóriás merülés!

“Read More”

  • 0

Surprise reef

Útijelentés 2 – Abu Fendera krónikák – Régi emlékek nyomában a merülésvezető – meglepetés több alkalommal, amiről a tenger tehet – a búvárokat is megnézik, főleg, ha vonzóak

murcsi-marcsi

Benfentes beszélgetés, kérdező érdeklődik egy ilyen, meg ilyen zátony után, amelyben az emlékek szerint szerepel hat darab szirticápa, egy nagy torta, amit körbeúszott, csomó nagy torony, illetve durva áramlás a hajó alatt. A szilánkos emlékekről 2004-ben készült bejegyzés a merülési naplóba, ott volt biztosan Chris, Husi és Peti. Karaj merülés volt!

A reggeli Sataya merülés után (Ernő szelidített teknőst, aki lojális kultúrlényként minden csoportnak megjelent. Nekünk egy polipot is bemutatott, így duplán örültünk neki) két és fél óra délnek menet után Um Chararimnél hajtottunk végre barlangászást. Nem igazi barlang, hanem hangulatos korallabirintus, már-már szabályos folyosókkal. Ókori városok épültek ilyen párhuzamot és síkokat nem ismerő, girbe-gurba vonalvezetéssel, hogy a lényeg, az átjárhatóság azért mellékesen meglegyen.

“Read More”

  • 0

Bükfürdőn merülni

Ritka, nyári alkalom (mifelénk legalábbis), hogy szembejön valakivel egy békaember, miközben ad a wellnessnek, vagy csak öreg csontjait áztatja. Pedig jópáran elmondhatják, miután Bükfürdőn járt a Kerasub csapat, hogy eljuttassa a merülés élményét azoknak, akik erre kaphatóak, vagy előre tervezték a nagy próbát.
Tény, hogy mindenkinek jó az ilyen merülés, hiszen biztos mélységben, biztos kezekből, ráadásul érthető módon kap alapismereteket egy majdani éles, tengeri, mély merülési lehetőséghez. A célunk az, hogy ehhez, vagy egy búvártanfolyamhoz adjunk magabiztosságot és hiteles megtapasztalást. Következő időpontjaink: július 21 vasárnap, illetve augusztusban is ugyanitt, Bükfürdőn!

kerasub divers, bukfurdo, diving, demo, trydive, discovery

kerasub divers, bukfurdo, diving, demo, trydive, discovery

Ónos felhők lógtak mindenütt, miközben tíz perces szünetekre kisütött a forró, nyári Nap, viccet csinálva az egyébként alig húsz fokos hőmérsékletből. nem csoda, ha a szabadtéri felületek néptelenek voltak, beleértve a 8-as, kültéri úszómedencét is. Azonban, aki csodát akar látni, az ilyenkor menjen úszni! Letisztult, hűs vízben, 50 méternél nagyobb üvegtisztaságú látási élmény fogad, a medence üres, háborítatlanul mártózhat aki a nyugalmat kedveli. Élmény volt itt elmerülni, hogy mélyvízben tegyünk próbát a felszereléssel, egy-egy gyakorlatból kifolyólag.

Nos, hogy vendéget fogjunk, ne ázzunk és szem előtt legyünk, a fedett úszómedence kifutójához készültünk. Rögtön a szinkronúszó válogatott után kerültünk sorra, hogy a kelelmes, 28 fokos víz alá meneküljünk az időnként megeredő hideg eső elől.

Ahogy a képek mutatják, ismét számos vendégnek szereztünk maradandó emléket a merülés élményével. A kérdésre, pedig, hogy hol is lehet komolyan merülni és mi kell hozzá? Legkézenfekvőbb válasz, hogy Szombathelyen a Kerasub Búváraival érdemes tartani!

Fotóalbum az eseményről

 


  • 0

Fenevadak között

Grüner See hétvége – folytatásOLYMPUS DIGITAL CAMERA

Én csak egy rojtos búvárruhás, foltozott uszonyú oktató vagyok, két óceánt kóstoltam, pár tengert megnéztem, de cápaetetésen még nem vettem részt. Most nyílt alkalmam közelről megtapasztalni, hogy a táplálék mennyire elsődleges inger a vadállatok számára, azaz milyen is a “beetetés” mint viselkedés módosító faktor. Nemcsak a halak, de a búvárok is extázisba esnek!

A Grüner See látogatásával kötöttük egybe a Grübl See merülését, amit közelsége indokolt. Sívidék lévén, síszállás adódott, hogy meghúzzuk magunkat, meglepetésünkre roppant korrekt magyar vendéglátók karjaiba futottunk.

 

Félpanzióval és barátsággal fogadtak. Értékelés: visszajövünk! – és nem csak egyszer egy évben, hanem a környéket betéve ismerő vezető ajánlásai alapján, van itt keresnivalónk ha túrázni, vagy éppen síelni is támad kedvünk!

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Bár gyalog is elérhető a tó, mi autóval faroltunk be elé, ahol tucatnyian parkoltak már. Összeszedve a búvár kártyákat, aláírtuk a nyialtkozatokat, fizettük a napi díjat és jött a briefing. Maga a főnökasszony – Sabina a veterán tourleader – profin, humorral és szabatosan ismertette az objektumot. Nem lőném le a poénokat, amikkel berendezték a helyet. Meglepő ötlet egy víztároló medrét búvárkodásra kialakítani, sőt, alpesi akváriumnak továbbálmodni még nagyobb kreativitásról árulkodik. Kellemes kis bisztró jelenti a vállalkozás fészkét, ami jól fel van szerelve búváriskolának is. A vízbemenetelt móló könnyíti meg, a tóban pedig koi pontyok, pisztrángok, lazacok nyüzsögnek, más 13 halfaj mellett. A fő műsor, a gyakorlóstég, ahol a kindertojás mint etetőanyag adagoló játssza a fő szerepet. Ahogy a halak megpillantják a sárga kapszulát, leereszkedik a vörös fátol, amin át csak a sárga kapszula létezik. Abból pedig egy fontos dolog származik: kaja és evés!

Már, ha a búvár megáll csak a stégen, akkor is a halak érintényi közelségbe jönnek, félelem nélkül siklanak el a búvárok mellett – között, hogy egy kört megtéve újra közelítsenek. Élő etető gép a búvár, semmi más szerepe nincs, szimbiózisba épült életforma. Erre mondom, hogy ugyanaz a magatartásfaktor figyelhető meg, mint mikor cápaetetős videón lát az ember. Beavatkozás a természetbe – ami ebben az esetben egy izolált, rezervátumi forma, nagyobb, gúlobális hatás és veszély nélkül, mint az élő, határtalan tengeri helyszínen elkövetett cápaetetés. Utóbbi is attrakció és bár mint gyarló búvár ott lennék az első sorban, de mint gondolkodó ember el is ítélem. A vadon élő állatokat ne etessük, még akkor se, ha az hattyú a csónakázó tavon! Vívódások nélkül bontom a kapszulát: mit nekem, vadon élők! A hatás átütő erejű, ahogy pillanatok alatt felnassolják a kis etetőanyag drazsékat. Az események felpörögnek, olyan tolongás folyik a kaja körül, hogy a búvár sem ússza meg, hogy a kesztyűjébe ne harapjanak! Aztán a kaja utáni élet kerékvágásába szépen visszazökken minden, ritkul a raj, lelassul a mozgás. Frenetikus!

A tó persze más kalandot is tartogat, pl. kincskeresésre a legkiválóbb, sok-sok mókás, vízbe nem szokványos díszletbe futhatunk bele. Pl. ha megtaláljuk, bazi nagy handzsárral kardozhatjuk le egymást, vagy úszhatunk át alagúton, miközben minden féle meglepő figura elénk kerülhet. Már csak egy panoptikum hiányzik, villanhat belénk!

Aztán újra halakat etettünk és még így is frenetikus volt…

Cuccok száradnak, mi meg ülünk a teraszon, kinézünk a síliftre, benéz a panoráma. Gyömbéres csodalevest eszünk, meg chilisbabot. Szép az élet, főleg, napsütésben! – a haletetés pedig még így, egy óra után is frenetikus!


Barlangi bújócska

Blogtár