Hazai terep
Category : Blogroll , Uncategorized
Pénteken elköszöntem a trópusoktól – azaz a jó meleg kórteremtől. Jobb állapotba ugyan nem kerültem, de a sok vizsgálat végére el sem használódtam. Vasárnap “taktikai megbeszélés” volt az állapotomról, azaz lélekben a gyógyulás felé egy lépést újra. Kemény dolog megharcolni a méterekért, de ha az ember bemelegedik, akkor már csak arra kell figyelni, túlzásba ne vigye. Hétfőn volt is alkalmam a reumamaratonra: körzeti dokihoz, majd SZTK, majd gyógyszertár nem volt kevés, bár autóval voltam. Igazi triatlon – mert ugye a harmadikon lakom. Jóég, mikor felújítás volt, fel le futkároztam a lépcsőházban megrakodva, most meg recsegve nyög a szervezet! Mindegy, a jó hír, hogy extra rövid íven végre szakorvos elé kerültem (egy hónapnyi kutakodásra). A Dokinéni pedig azt mondta, kezeljük a problémát, kezdjük antibiotikummal a láthatatlan ellenség ellen. Valami. Végre nem csak fájdalomcsillapító! Akárhogy is lesz, pihenjek egy hónapot, mert az izületek terhelése nem túl baráti most… Február egy, itt tartunk, remélem ez a mélypont – a max merülési mélység.
Ötödik nap a kaptárban. Persze el vagyok szigetelve a többi zombitól, nincs mászkálás. Szobafogság van, összkomfortos nyolc négyzetméter. Horror van, elég ha csak a tükörbe nézek, sötét, szőrős, fenyegető arc riogat – ami ugye én volnék. A mozgásom darabosan imbolygó, pont mint egy félig élő. Nem egy nagy életérzés, szívesen lennék más cipőjében.