Shaab el Ergtől a Dunravenig

  • 0

Shaab el Ergtől a Dunravenig

Shaab el Erg felé vesszük az irányt, hullámmenet, majd fejvakarás a továbbiakat illetően. Probléma a széljárás, de mennyire is, azt mutatja, hogy beszorulunk és az éjszakai, majd a második reggel is itt ér bennünket, tehát tripla merülés lesz. Ez a Shaab el Erg trilógia. (előzmény, blog bejegyzés 3/1)

A dolgokon nem segít, hogy nem látni a napot, szürke az ég is, melegnek nyoma sincs. Delfinek mutatkoznak ingerlésképpen. Éjszakain bejött egy fekete pöttyös, hatalmas tövises rája, fenségesen pózolt. Reggel lazán körbedrifteltük a kis zátonyt, kerülve a delfineket. Egy hatalmas napóleonhal köszönt a hajó előtt, fején torz, beteg dudort egyensúlyozva bizarr látványként. A reggeli közöny tompa fényei csillogtak szemében, ahogy tűrte, hogy az összes búvár belefilmezzen a fejébe.

“Read More”

  • 0

Eel Garden bevetés

Mivel bemelegítésnek a Blue Hole megvolt, a délutánra az Eel Gardent találtam ki. Nos, David a lengyel vezető kuncugott, de igazából azzal állt elő, hogy drifteljünk le a Lighthousig. Akkora a hullámverés, hogy simán levisz a korall mellett, ha sekélyen evezünk. De a tajtékzó hullámtörések nem kedveznek a merülésnek. Tehát  nincs itt senki aki olyan őrült búvár, mint mi.

dahab_eel_garden_walkin.jpg

Elgondolkodtató húsz percet toporogtunk a vízben, hol derékig gázolva és elsodródva, hol fel-le menetelve a part mentén. Gáborunk mezítláb szívja a fogát, Bözse szegény felborul, Balage verejtékben tocsog, én meg a kamerát lengetem, ami éppen nem bekapcsolható üzemmódnak örvend. Egyszerűen olyan keresztáramlás van, hogy nem lehet gyalogolni kifelé a lagúnához. Dagály van, könnyebb ugyan a hullámtörésen átcsúszni, de azért nem mindegy, hogy mennyire sikerül azt épségben megúszni. David kegyetlenül gondolkodik, nem is értem, hogy igent vagy nemet mond-e a helyzetre. Lezárjuk a menetgyakorlatot, driftelek egy kicsit ami teljesen egyszerű, ezért aztán Bözsével az oldalamon belevetem magam a vízbe, a fiúk Daviddel startolnak. A víz meg sodor, hullámzik, mint homok vihar olyan sűrű zacc nyel el bennünk.

Nehézség nélkül elérjük a lagúnát, csak a csapat fele hiányzik. A látás egy csapásra kitisztul, gyönyörű színes halrajok bújnak a kijárat korallgerincénél. Balra vesszük az irányt, a kis angolnakert megszemléléséhez, így pont a szemünk láttára jelenik meg két hősünk ahogy a korall tetején habzó tajtékon áttörve beereszkedik a nyílt vízbe. De hol van David?

Csöppnyi szemlélődés után belevágunk a driftbe. Visz a víz, utazunk. Úszóedzésként többször eljöttem már a kertig, nincs 25 percnyi a távolság, merülve ez már olyan 45-50 perc. Mi harmincöt perc alatt leértünk úszás nélkül. Mint kiderült, David vezérünknek 27 perc is elég volt. Nagyon aggódott, járőrözött a parton, remélve, hogy minden OK. Mondja, hogy 5 másodperc alatt elvesztette a csoportot, ilyen még nem történt vele. Izgult értünk, ugyanis a korall tetején a hullámtörés nem játék, kijárat igazán nincs út közben, a távot végig kell jönni. Volt már itt kalandom, mikor egy uszonnyal és octopusos lélegeztetéssel hoztam le embert, de csináltuk éjszakai merüléssel is. Sportos menet volt, megkönnyebbülésül kellett egy sört arra, hogy mindenki minket keresett – ezt vezetőnk nyomta a kezünkbe, aki le sem vetette a búvárruhát, úgy sisházott. Klassz menet volt – így summáznám.


Aktuális események:

Barlangi bújócska

Blogtár