Sanctum

  • 2

Sanctum

sanctumSzent hely, érintetlen atmoszféra. Nem templombelső, hanem barlang – ami nem éppen kicsi morális realitásba veri a fejünket, ami az életbenmaradás esélyeit és az euthanázia kérdését illeti. Ha mondjuk egy szentséges ismeretlen barlangrendszer mélyén ragadunk, ez újraértelmezést nyer. Az idő kevés: aki nem áll át az új normákra, aki lemarad vagy összeroppan, az a többiek esélyei rontja. Ezen kívül, hogy barlangi dráma, merülés, sőt, technikai búvárkodás amiről szó van kérem.

A film címe tehát Sanctum, 2011 Február 3, 4 volt a premier. A kor szellemében természetesen a 3D híveinek is kínál némi látványvilágot.

Nyilván van, aki komoly történetet kíván, esetleg dokumentáris kronológiát a hitelességhez. Nos, mégis: a film jó. Nem hagy unatkozni, még ha gyorsan is hullanak a szereplők a fullasztó végkifejlet felé. A film jó, mert nincsenek benne ostoba, irreális csúsztatások ami ugye Hollywood laikus forgatókönyv íróitól eléggé megszokott. Reális keretek közé helyezi a menetelő csapat sztoriját, már amennyire erre egy átlag mozinézőnek igénye és rálátása lehet.

Csodás helyre utazunk. Kalandokba rángatnak a gusztustalanul kiváltsáságos főszereplők, át a fél esőerdőn, base ugrás a mélybe… Búvár szemmel a technika ott van, sorakoznak benne a modern újralégzők, az alkalmazott kompjútergrafika pedig képbe helyezi a nézőt, hogy hol is járunk. A barlang barátságosnak nevezhető, már laikus szemmel is: szinte turistaút vezet a mélybe, ahol a kis csapat kempingezik és éppen áttörést hajtnak végre egy új járat kibontásával. Első halál pereg a filmen: aki klausztrofobiára és víz alatti tartózkodásra érzékeny, azon nem segítenek a képsorok. Ideje befejezni a mozit, hiszen az események csak ezután térnek kényszerpályára – de nem írnám  le előre a kevéske történést. Maradjunk abban, hogy reális: aki barlangászatra, sőt, ahhoz rendelt búvárkodásra adja a fejét, az vállalja a kockázatot, hogy az életével fizet – mégpedig egykönnyen. Turistás álomkirándulás befejezve.

Miről szól a film? – Dráma – azaz értelmetlen halál, meg az azzal járó konfliktus.
Érdemes megnézni? – Látványvilága 2D-ben is szépen fotózott, jól vágott képsorokon át eszméletlen helyekre vezet el.
Szakmai vélemény? – Hanyag, felegma eleganciával, játszótéri séta szinten vezetik fel a barlangi technikai merülést, ami félrevezető. Maga a merülés klassz, szakembereket látunk merülni. Kérdőjelek vannak, de ez a valóságra is igaz: ha valami baleset áll be a víz víz alatt, az mindig utólagos vitára ad okot. ezzel szemben a víz alatt mindenre csak egy slukk levegő van, az ösztönös menekülési reakció nem segít… Sajnáltam is a búvárnénit, mikor megfulladt és persze meg is kérdőjelezem, hogy miért?

Személyes vélemény? – a látványvilágért még biztosan elő fogom venni hideg téli estéken. Addig biztosan, míg kellő mennyiségű saját élmény nem áll rendelkezésre hasonló helyszíneken elkövetett merülésekből.

Kimaradt: James Cameron, eexxxcutive producer (és sokan mások) azért nem hiába adja a nevét és technikai arzenálját a témához. A fickó tényleg oda van a víz alatti világért, nem hiába rebesgetik, hogy az Avatar 2 nagyrészt víz alatt játszódik majdan. Nem először merít mélyet: Gost of the Abyss, Titanic, Aliens of the deep, The Abyss… Lehet beszélni róluk.

Értékelés: vegyes –  Néző, elvárás és szempontok szerint. Mindenki döntse el maga, mennyire tud benne elmerülni. Nem ajánlom mindenkinek a filmet – hiszen van akinél eleve bukásra van ítélve. Olvass tovább, hogy gondolja a Búvárinfo


About Author

Karas

Alapító tag és búvároktató, számos tengeren és merülésen túl, a Kerasub frontján.

2 Comments

RáJa

2011-04-18 at 9:12 pm

A búvárnéni azért halt meg, mert az újralégző csöve papírvékony, és a legrutinosabb barlangi búvár egy olyan társat választott magának aki ezt nem tudta, és vagy háromszor is rángatta a gördülő köveken. Nem is értettem a hatalmas SSI feliratot a mellkasán…:(
Én megnéztem, az enyém nem papírvékony, sőt ha jobban megnézem nem is újralégző…

Ez ugye hobby búvár szemmel csak azért aggályos, mert általában egy hibából fakadóan nem illik meghalni.

A másik meg azért, mert igaz hogy Everestet megjárt profiról volt szó, de nem vette fel a másik ruháját, és hisztizni kezdett. Pedig a tanfolyamot gyorsan elvégezte…(zöld jó, piros nem)

csak hogy válasz legyen a kérdésre:)

Ha valaki tud egy egész életen át működő, garantáltan vízhatlan vaddisznóagyarból készült közel 100 luxos lámpát, kérem szóljon:)

amúgy a film nálam 10/6 pontot kapott, nem érdemes a 3Dért egy forintot is kiadni
asszem ez egy barlangosbúvárosmajdnemmindekimeghalóspartraszállós film

    Karas

    2011-04-27 at 10:02 pm

    Köszi Rája, ez így van Hollywoodban. Még két komment és mindenki tud mindent, tetszik, nem tetszik egy nézést megér. (nekem speciel tetszik, de én elfogult vagyok)

    Ősi ipari titok a locsolócső rögzítése, aho évtizedes kutatómunkával kifejlesztettek egy csúcstechnológiát, hogy ne ugorjon le a csapról… Nos, a filmen megoldották, hogy pont az avétos újralégzőkön még nem vezettek be ilyesféle fortélyokat. Kuc-kuc de nem is vicces. Ha kiszakadt volna, ugyanez, arra is van technika.

    Másrészt, újralégzőn kell lennie egy integrált második lépcsőnek, amivel a diluent palackból tud lélegezni. (nem is az oxigént szívja élesben) Normál második lépcső, vésztartalék. Rövid opció, de van.

    Harmadik: a lebegőképesség: újralégzőnél zárt a rendszer. Nem úgy megy, mint a sűritett levegős, itt amit lélegzel, az kering, az fix lebegőképesség. Persze ha ketten cupázzák, akkor nem biztos, hogy áll a fix térfogat.

    Négy: jól mondták: fullface maszkkal egyenlő a lehetetlen a társlélegeztetés. Persze lehet rá gyúrni, de nincs olyan tanfolyam, ahol tananyag. Előbb kezdik a palackot leszerelni és azt slukkolni egyenesben…

    Öt: barlang. Levegőelfogyás ellen mániákusan felkészül, aki ott merül. Nincs lazaság, hogy kinnhagyom a kis palackomat… De ezt a kutat barlangászok jobban tudják, aki én nem vagyok.

    Mindenki meghalós. Ja. Az agyar és a mennyezeti levegő, a beach, stb. a filmipar terméke. HA franciák csinálták volna, akkor mindenki meghal. De azért én akkor is realitynek tartom sok összefüggését. HA minden eredeti, akkor gyorsabban elhal a stáb, kettő, nem sikerül nézhető felvételeket kreálni. Én igen csak komálom a bevilágított szép tágas barlangi tereket és a technikát, amivel merülgettek a cimborák.

    Egyébként a statiszta (dublőr: Agnes Milowka) búvárnéni, a forgatást követően egy Ausztrál barlangi felfedező expedícióban életét vesztette. A barlang nem kíméli a profikat sem. Ez így van. Nyugodjék békében.

    Ha valaki ezekután viccnek gondolja a barlangi témát, akkor hiába csinálták a filmet. Ennyi értelme van – ezt nem kell vitatni.

Leave a Reply

Aktuális események:

Barlangi bújócska

Blogtár