Szocio: a teknősöket megeszik, ugye?

Pierre imádja a tengeri ételeket. Mivel a magasabb kaszthoz tartozik, makulátlan, méregdrága öltönyt visel, a cég jóvoltából állandóan úton van, életét repterek, hotelek, országok és az ezzel járó kiváltságok vagy épp lemondások szegélyezik. Megszokta, hogy a pénzéért bárhol, bármikor, mindent megkapjon. A legdrágább éttermekben fogyasztja kedvenc tengeri ételeit. Mert megteheti. Homárt, langusztát, vagy éppen kókuszrákot? Cápauszonyt, vagy csak polipsalátát. Bármit megvehet.

2010 január 3. Arefi, valahol Pierre-től távol, Kelet Indonéziai Szigetvilág. Természetvédelmi terület, Raja Ampat, egyike a még fel nem fedezett, turistákkal el nem árasztott világ vége úticéloknak. Innen keletre már csaka Pápua hegyeiben elszigetelt törzsek vannak csak. De a szigetvilág apró falvaiban az élet zsákutcában topog, a jövőkép és a jelen élet, a nyugati embernek nem értelmezhető.

Arefi falu öt-hétszáz fő. Zöme gyerek, családonként akár öt-hét is. Munka nincs. A tenger látja el őket. Növényművelési kultúra nincs: ami a ház körül vadon nől, vagy össze vissza ültetve, az az össz termés. Rizst lisztet és egyebeket Sorongból vásárolnak, ami 2 óra hajóútnyira van. Állattartás a kutyákkal végződik.

Nincs rendőrség – minek? A falu vezetése a rangidősségen alapul, jószerint formális funkció, nem vezető erő. A falu és lakossága szegény. Elektromosság és üzemanyag nincs.

Betegellátás: bábaasszony, azaz egy betegápoló van.
Oktatás nincs: az iskola tanító híján zárva. A falu lakosságának nagy része látens analfabéta: nincs sajtó, újság, könyvtár.

Életük egyszerű: a tengerből élnek. Ruhatáruk jelképes. Mezítlábas hadsereg, apró bungallók, egyszerű körülmények. Közel a természethez.

Ünnep van a faluban, az új év. Bételt rágnak, alkoholos italoktól mámorosak és húst esznek. Végre nem halat! A rozzant bodega mögötti parton négy teknős rúg a homokban. Háton fekszenek, tehetetlenül.

Ők lesznek az ünnepi étel. (nagyíts a képeken!)

Mert mást nem ad a tenger. Más nem jut az asztalra.

Teknőst fogni bűn. Börtönnel sújtható, hiszen természet védelmi terület. Ugyanakkor tradíció, bevett szokás és hétköznapi aktus a család asztalára tenni. Ahogy Pierre és sok más művelt emberfő számára sem jelent lelkifurdalást a tenger terméséből csemegézni. Akik számára a megélhetés ugyanúgy nem probléma, mint a világon élő védett állatok eltűnése. Ezek és más már védelemre szoruló fajok pedig ott vannak a zsúfolt piacokon, ínyencek tányérjain és japántól európáig a hypermarketek polcain.

Egy hete is cápahalászok hagytak hátra levágott fejeket maguk után, a felvásárlók és illegális halászok pedig járják a vizeket, az elmaradott településeket, értékesíthető portékák után. De ettől még az Arefihoz hasonló falvaknak nem lesz más jövője… A teknősök pedig várhatják közeli végüket. Ki a homokban hátra fordítva, ki még a lagúnák vizeiben úszkálva.

Több kérdés is lehet a történet végén. Minek kell változni, hogy a tenger tényleg védett legyen?