Skindive

  • 0

Skindive

– Ez nagyon nagy élmény volt! Nagyszerű, kár, hogy nem tudtam előbb, hogy van ilyen. – mondta Csaba az aktuális újoncunk. Mi többen, már ismétlőként látogattunkk a grazi Tauchturmba, ahol a 28 fokos vízben az 5 mm-es shorty a legjobb, az 5 mm-es overall meg majdnem izzasztó élményt garantál – ami a vízben ritkán adatik meg errefelé búvárlelkűeknek.

Igazából két opciót nyújt nekünk a torony: készülékkel 10,5 méter ad lebegési és merülési gyakorlatra lehetőséget, hiszen ekkora mélységen a nyomásváltozás és a lebegőképesség összefüggései a legintenzívebben megtapasztalhatóak. Másik opció a freedive, azaz skindive, amivel az ember szabad tüdővel, egy lélegzettel követi el merüléseket. Már, ha a légüregeit kellően tudja egyenlíteni. Ez a legjobb tréning megtapasztalni illetve megtanulni a lemerülés fortélyait, technikáit!

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Ha az egyenlítés már jól megy, akkor a gyakorlottabbak lazán lebegnek, illetve  a fenéken hanyattfekszenek. A kötélbe kapaszkodva – lebegve, buborék karikákat fújnak, egyik merülés a másik után éri el a medence alját. Ez, eufrikus érzés, igazi szabad merülési élmény, amikor a lélegzetvétel kihagyása, az a fél -másfél perc biztonságot ad a totális víz alatti lazításra. Nincs küzdelem, légzéskényszer, egyéb feszítő belső gondolatok. Zéró stressz. Maximális nyugalom.

Magam, orsprayvel indítottam. Náthásan ébredtem, ami pocsék előfeltétele a merülésnek. Ilyenkor nem csak a fül egyenlítése jelenthet küzdelmet, hanem maga az arcüreg is blokk alatt állhat. Pedig készültem, hosszú idő után hadba lett állítva a fényképező és a Gopro, bár a világítástechnika komoly hiányként mutatkozik a felvételeken. A felszínen indított, folyamatos préselő technika megtette hatását. Kiválóan ment az egyenlítés, szünet mentesen, szinte egy lendülettel tudtam elérni a feneket. Ha nem így egyenlítettem, akkor persze meg kellett állni, billegni egyet fejjel fel, majd újra a mélység felé lendülve. A két órás intenzív tréning, majdnem kevésnek bizonyult. Pont elég, hogy feltöltődve, elégedett sóhajjal gondoljunk vissza arra az élményre, ahogy az otthonosan ölelő közegben újra elmerülhettünk.

OLYMPUS DIGITAL CAMERAEgy kis “horror” azaz amire kell figyelni, nem más, mint az oxigénszint. Hiába gyakorlott valaki és tolerálja hosszú ideig a légzéskihagyást, akkor is fogy az oxigén, ami akár fél méteres vízben is ájuláshoz, majd fulladáshoz vezethet. Pont gyakorlott bajnokok, versenyzőjelöltek edzésein fordultak elő már tragédiák – úgyhogy mint felelős szervező, igyekeztem a csapatot párokba, triókba rendezni, hogy mindig legyen egy felszíni figyelő. Kifejezetten korlátoztuk a fenéken történő “statikus” lennmaradást, hiszen ha valaki ott sokall be, vagy lazán visszahullik, akkor már megtörtént a baj, amihez az azonnali mentés már késve indul. Egy szóval: rizikó a túlbiztos, túlerőltetett merülés. A határok nincsenek definiálva, de átlépésük drámai lehet.

Fotoalbum – Tauchturm 2016, 02

Video – szabad tüdős felvételek

 

 


  • 0

Adriázás

Ott voltál? Akkor öregem ne habozz, küldd a fotókat, mert anélkül elég képtelen ügy itt bármit írogatni! Dióhéjban: nagyon jó kis csapat volt, vizsgázókkal, rossz és jó idővel, szép merülésekkel. A vízhőfok 19-14 Celsius. Simán három órát ki lehet bírni benne egy jó 7 mm-es overallban. Száraz ruhában sokkal többet. De minek a páncél, ha itt a nyár?

… izé. akkor várom a fotókat, aztán folytatom.


  • 1

Kicsi örömök

Két féle alapvető merülésnek lehet hódolni, néha persze össze jön a kettő egynek. A jó látótáv, rengeteg hal, kék panoráma, napfényben fürdő szinpompás lágykorallok, és a kicsit sűrűbb, matt vizben való bogarászás, apróságok után kutatva.

Fotózás szempontjából az előbbi az nagyon technika igényes: a fényt manipulálni kell és ügyesen csapdába ejteni. Ahhoz, hogy sikerüljön kevés a drága és nagy kamera, rajta a nagy külső vakukkal: tudás is kell. Meg gyakorlat, ha az ember bucskázik az áramlásban.

Makrózni kompakt kis géppel is lehet, beugro szinten, azaz az ember örülhet a saját képeinek. Összehasonlitva profi fotósok kristálytiszta gyönyörű felbontású, szinhelyes képeivel… nos az ember nem igen igyekszik a baráti körén kivül publikálni. Maradjunk abba, hogy én is ide tartoznék, örömfotós vagyok.

Mégpedig nagy öröm néha elkapni valami kis láthatatlanul picur apróságot. Kinagyitva látszanak csak a szinek, meg a szabad szemmel nem látható igazi forma. Letettem a videokamerát és a napi teendők mellé a fotózást vettem fel hobbynak. Ebben volt segitő társam, maga a Boss, úgyhogy átnéztünk pár új helyet újdonságok után kutatva. Akadt is vagy három különlegesség. Ezen felül egyik vendég talált egy békahalat. Nos, azt kell, hogy mondjam, kifogott rajtam. A fotó alapján is nehéz körberajzolni őkelmét, nem hogy az dús formációk között fellelni. Hihetetlen chemoflage, én az életben ilyet nem fogok észrevenni. Ehhez abnormálisan éles térlátás kell az fix. Sajna a képet nem tudom feltenni, de igy legalabb ugyanaz az élmény, mint amit én megéltem: itt a békahal, hol a békahal? Ugyanúgy nem látjuk. Nos, a képen látható kis tisztogató garnélákat se láttam az elején. aztán kiderült, hogy van belőlük minden elágazáson. (Bocs – nem jó kép, de az enyém.)

scrimps1.jpg

A makrónyi cuccokban az a jó, hogy nem olyan idegesek és rohannak szerteszét. Tehát van idő becserkészni őket, megvárni, mig beállnak a pózba. Próbáld ezt meg halacskáknál! Az már a haladó fokozat!

A jól értesültek kedvéért igaz a hir: közeledik Pápua túrám vége. De erről legközelebb majd.


  • 2

Szellemek

ghost3.jpgÚgy tűnt, mintha a tenger szándékosan rejtegetné előlünk. Van aki már látta, van aki szerint amott volt, van aki meg hallott róla. Szóbeszéd tárgya. Az súrolja a lehetetlent, hogy mikor Indonézia szerte a búvárok felfedezik a helyeket, akkor mindenhol felbukkannak, hát nekünk ne lenne? Így aztán elmondhatom, hogy régóta folyik a “szellemvadászat”. A kutatás tárgya a ghostpipefish nevű kis lény, amely fotósok és búvárok keresett alanya. Egyfajta biospot, a makro kategóriából. Örömmel jelentem, hogy előkerültek az első fix példányok.

Emberünk suttogta a minap, hogy a falunál kell merülni. Ez macdive hely, jó lesz, csak körül kell nézni. Az első pillanatban igazat adtam neki, ahogy szemem körbefutott a sivár homokos vízfenéken.

Valóban tipikus kikötői táj, az emberi jelenlét lesüllyedt melléktermékeivel. A kikötők védett, álló vize, a gyarapodó rejtekhelyek, a tápanyagok egy olyan kombinációt adnak a világ minden táján, ami egyszerűen speciális élőhelyet kínál. Itt Pápuán sincs másképp. Ami a jó, hogy a vízből hiányoznak a mérgező anyagok egyelőre, mint pl. akkumlátor, dús szennyvíz, no meg vegyszerek. A hely idill azért: hajóroncs, lavórok, farönkök, fűfoltok, meg sok sok üledékes homok. Első neki futása pedig öt darab szellemtűhal két családból.

Tutti visszatérő hely: mivel fotósból van kettő, én a video kamerával csatlakozom a bandához. Hozzánk  meg a fél falu nézőközönségnek. Valószínű néznivaló erre fele nem sok más minden akad, no meg tv sincs.

kampun.jpg

Mint kutató merülés viszünk kereső guidokat bőven és hajrá! – átfésüljük a terepet. Eredmény: a téma még frankóbb, találunk medúzát cipelő tengeri pókot, pár jóképű nudit, morgóhalat, meg jópofa rákokat. Mit mond a fotósunk a második rámerülés végén? Hát hogy ha addig kell is lenn maradnia, de vissza fog még jönni egy olyan istenes igazi szellemkép végett. Oké, de eddig mit csinált akkor? Én elégedett vagyok, köszönöm. Másrészt még van más merületlen hely, keresett látnivaló, kiderült, hogy mi az, amit keresni kell. Éppen eljött az ideje még újabb helyek megismerésének.


  • 6

Kis ember nagy fotók

sangut_in_action.jpgA búvárfotózás porondján az amatőr kattogtatóktól a profi tengeralattjáróvá épített technikát hajtókig rengeteg fellépő akad. Az értéket azonban a született minőség adja. Meg a képek születésének módja. A technika persze fontos faktor, a téma úgyszintén, ahogy maga a búvár is. Sok embert láttam fotózni, láttam a végtermékeket. Kevésre mondtam, hogy hűha! Ha igen, akkor annak mindig csúnya vége lett: fogtam a saját aktuális fotóalbumomat miközben még mesterem képinek színvonala vibrált a retinámon, na mit tettem? Nyomkodtam vadul a delete gombot! Az ilyen ámokfutó vérengzések kép-gigabájtok digitális bezúzásáig fajulnak. Az ember egyszerűen utálja, ha nem jó a kép, szigorúbban töröl. Meg talán okosodik is – főleg ha van kitől. Utolsó ilyen típusú találkozásom alanya Sangut Santoso.

Kis balinéz emberke, rettenet tapasztalattal és igazi búvár értékekkel. Szerény és minden tudó egyszerre, aki nem beszél se fölöslegesen, se nem köntörfalaz, ha szenvedélyéről a fotózásról kérdezik. Egyszerűen fanatikus a fickó, ennek él. Mit mondjak: a képei beszélnek.

Másrészt Sangut az a fazon, aki teljes tisztelettel fotózza a témát. Nem fekszik rá, nem töri le, nem rakosgat, pálcával rendez, odaszögez, stb. stílus híve. Láttam fotózni és elkerekedett a szemem. Igen, túl sok negatív példát láttam, akár profitól is. De emberünk lebeg, lélegzet visszatartva, fél kézzel kapaszkodik ha kell, mindenesetre nem pusztít maga körül. Nem tör, nem ér hozzá semmihez. Shortiban merül, néha odakap, ahova csípett a lágykorall, vakarózik egy pillanatig, aztán újra fókuszál. A téma, a kompozíció és a kép túltesz annak profi alkotásán. Jó példát mutat minden fotósnak, aki háborgatja a vizek lakóit.

“Read More”

Aktuális események:

OWD-kezdő búvártanfolyamok
Tréning: november 25.
Tauchturm: december 9.
Akció, december 15-ig: Északi Szafari: 2019. április 14-21

Barlangi bújócska

Blogtár