Videográfia

  • 0

Videográfia

Fóbia a javából, ha az ember belelendül. Mondjuk ha belelendül, akkor a kiadás, költség vagy éppen a drágaság szó fedi igazán a víz alatti filmezést a szinonima szótárból. Annál türelmesebb vagyok, hogy felesleges költségekbe verekedjem magam, de hát a szükség nagy úr: két darab makro lencse, egy méretes széles látószögű port, színszűrő filter, de még a fényképezőhöz port adapter is került a házhoz. Thanx Emő! – persze ezzel a két szóval nehéz is leírni, mennyire jó, hogy vannak, a számokat meg hagyjuk, pedig jó maláj áron került birtokomba a portéka. Annyit azonban le kell szögezni: ezek nélkül nulla az egész, legalábbis a különbség ezt sugallja. Másrészt, így is az optimális körülmények fogságában van az amatőr de kompakt technika büszke tulajdonosa – még ha az a technika egy Panasonic HDC-100 as kamera is. Így aztán próbálkozunk, főleg a körülmények és módszerek alakításában.

spider3_led.jpg

Spider 3 néven elkészült a Kerasub lámpatartó rendszer.  A lényeg, hogy sikerült megbízható minden fele forgatható karos lámpa rögzítést kreálni, amin a két Kowalski speed vidáman egyensúlyozhat. tudom, tudom, ma a világítástechnika csomó jobb lehetőséget kínál, de ezek egyike sem olyan kézenfekvő, mint az én meglévő két lámpám. Emez ingyen meglévő, tölthető, gyors és hatásos fényerő, míg minden ettől eltérő rendszer 1000 EUR-nál indul. Két példa: FA-MI potom 1400 EUR-tól, vagy egy makróhoz optimális Werner-Light LED 1200 EUR-tól. Előbbit Dragan barátomnál tanulmányoztam, utóbbit most volt szerencsém tesztelni. Előre bocsátom, hogy szívfájdító eredménnyel.

“Read More”

  • 2

Szellemek

ghost3.jpgÚgy tűnt, mintha a tenger szándékosan rejtegetné előlünk. Van aki már látta, van aki szerint amott volt, van aki meg hallott róla. Szóbeszéd tárgya. Az súrolja a lehetetlent, hogy mikor Indonézia szerte a búvárok felfedezik a helyeket, akkor mindenhol felbukkannak, hát nekünk ne lenne? Így aztán elmondhatom, hogy régóta folyik a “szellemvadászat”. A kutatás tárgya a ghostpipefish nevű kis lény, amely fotósok és búvárok keresett alanya. Egyfajta biospot, a makro kategóriából. Örömmel jelentem, hogy előkerültek az első fix példányok.

Emberünk suttogta a minap, hogy a falunál kell merülni. Ez macdive hely, jó lesz, csak körül kell nézni. Az első pillanatban igazat adtam neki, ahogy szemem körbefutott a sivár homokos vízfenéken.

Valóban tipikus kikötői táj, az emberi jelenlét lesüllyedt melléktermékeivel. A kikötők védett, álló vize, a gyarapodó rejtekhelyek, a tápanyagok egy olyan kombinációt adnak a világ minden táján, ami egyszerűen speciális élőhelyet kínál. Itt Pápuán sincs másképp. Ami a jó, hogy a vízből hiányoznak a mérgező anyagok egyelőre, mint pl. akkumlátor, dús szennyvíz, no meg vegyszerek. A hely idill azért: hajóroncs, lavórok, farönkök, fűfoltok, meg sok sok üledékes homok. Első neki futása pedig öt darab szellemtűhal két családból.

Tutti visszatérő hely: mivel fotósból van kettő, én a video kamerával csatlakozom a bandához. Hozzánk  meg a fél falu nézőközönségnek. Valószínű néznivaló erre fele nem sok más minden akad, no meg tv sincs.

kampun.jpg

Mint kutató merülés viszünk kereső guidokat bőven és hajrá! – átfésüljük a terepet. Eredmény: a téma még frankóbb, találunk medúzát cipelő tengeri pókot, pár jóképű nudit, morgóhalat, meg jópofa rákokat. Mit mond a fotósunk a második rámerülés végén? Hát hogy ha addig kell is lenn maradnia, de vissza fog még jönni egy olyan istenes igazi szellemkép végett. Oké, de eddig mit csinált akkor? Én elégedett vagyok, köszönöm. Másrészt még van más merületlen hely, keresett látnivaló, kiderült, hogy mi az, amit keresni kell. Éppen eljött az ideje még újabb helyek megismerésének.


  • 6

Video csőstül

Azaz mint írtam, a kombájn működőképes. Igaz, a kamerák Frankensteine ahogy vesszük, mert halotti álmát aludta a torz teremtmény. Most pedig életre kelt. Ennek örömére zakatol a vágóasztal is, hogy készüljön valami néznivaló. Ami kis nyüglődés után fel is került a Youtube-ra. Fixen. A képsorok mondanivalója: Pápua Paradise, Hausereef. A lényeg rá került a filmre, miket lehet itt látni. És ennél vannak jobb helyek ahova járunk!

Ehhez a filmhez kis idő azért kellett. Nevezzük alkotói válságnak, mely megakadályozott benne, hogy túllendüljek  problémákon. Amiből van egy pár, hogy nehezítse a forgatást.

“Read More”

Barlangi bújócska

Blogtár