Pünkösdi búvárok
Category : Croatia , Karas diving blog , Uncategorized
Olyan ez, mint szimulátor után élesben rápróbálni valamire. Végre ott voltunk KRK szigeten, Szarka Géza (buborék) apartmanjában, hogy végre kihajózzunk és merülhessünk. Bár, ha az időjósok véleményének teret adunk, el sem indulunk. Mert ugye ha az időjárás előrejelzéseket nézegetjük komor arccal, az nem olyan jó, mint a felhőtlen merülések illúziójával, derűsen vágni neki a tengeri kalandnak.
Házigarázdánk rögtön Obelix mixxel kínált. Minden igényünk teljesült a szállást illetően, úgyhogy már csak amerülések voltak hátra!
Rövid leszek – a túra is rövid volt – 3 nap, hat merülés. Az átúszós barlang örök kedvenc, a törpés öbölnél a leszakadó sziklák és üregeik kínáltak látnivalókat. Selzine szakadéka mentén kisebb mámort éltünk át, majd a “bedőlt fás” öbölben találtunk érdekes kis üregeket. Többek szerint ez volt a legjobb felfedező merülés! Végére merültük a Kossuthova öböl Big Cave-jét, majd Krinjaczol félszigeténél kerültünk egyet. Nézzük, milyen “poénokkal” kerekedett ki ez a túra emlékezetessé!
Kezdjük ott, hogy jó búvár nem felejt. Még a határ előtt telefonáltam, hogy mit is kell utánunk hozni, mint például a száraz ruha aláöltözőmet. Én úgy vagyok a száraz ruhával, hogy kellő tisztelettel és bizalmatlansággal viseltetek iránta, ezért most is hoztam magammal a 7 mm-es neoprén öltözetemet. Csak a harmadik merülésnél akadt egy kis probléma. Pont Selzine elejénél tempózunk, mikor is mint kis patakocska, megindul a tarkómnál befelé a hideg víz. Fejkörzés, pár igazítás, miközben lepereg a szemem előtt Joó Robi előadása és rögtönzött termékbemutatója a mandzsettákról. Eeegen, hümmögök mindentudóan, ez most nem az a merülés lesz, hogy így bevegyük a negyven métert – lévén deep diver spec merülése. Szégyen, vagy sem, mutatom a feljövetelt, annál is inkább, hogy 4 méteren ez nem gond. – Húzd le a kesztyűdet és igazíts a nyakamon, adom ki Naominak a feladatot. Valami történik, én mantrázok szorgalmasan, majd újra játsszuk a lemerülést. Kicsit az áramlás tréfából harminc métert sodort rajtunk a közjáték alatt, így újra rá kell közelíteni a merülés tárgyára. Még jó, mert így több idő van egyenlíteni azoknak, akiknek szortyog a fülük. Nyakam most már rendben, mehetünk lefelé.
A csapat “normál” felének ki van adva 30 méter max mélységnek, mi az előőrs válunk külön csak majd három percre, hogy 40-ig süllyedjünk. Minden megbeszélve. Szépen kontrolláltan süllyedünk és az ismerős fal látnivalóit feltálalva vezetem a merülést. Mit jelent a maximális mélység? Azt, hogy az alá nem szabad menni. Jómagam 37,1-ig mentem. Az ok egyszerű: mindig van, aki a búvár vezető alatt merül. Most pedig akadnak páran, akik nem állnak meg a harmincas szinten, hanem jóízűen merülnek minket követve.
Megfordulva egyéb látniavók is akadnak: a “mi a nitrogénmámor?” című látkép tárul a szemem elé. Magam is érzem azt az idegrendszeri szűrűt, ahogyan a gondoltaim, mintha sűrű közegben haladnának, el-elveszve, tetteim pedig tétováznának. Ez felnagyítva tükröződik merülőtársaimon. Paraméterek… Lassan nyernek értelmet a komputeren lévő számok, erővel kell értelmezni azokat. Te éreztél már ilyent? Nincs dekó, de időben benne járunk a tervezett fordulónál. Ez a levegő fogyásra azért kihat… emelkedünk, bár nem szívesen hagyom ott a lila gorgóniákkal csalogató falat. Mintha magamból hagynék ott lent valamit… A fura érzést betudom a nitrogénnek, emelkedünk, fordulunk, deepstop gyanánt kicsi nyolcast írunk le a külső domboknál. Még egy hurkot úszunk, míg a hajó alá vezetek mindenkit. Selezine egy kapocs az időben, több régi nyárhoz köt melynek ködéből arcok és élmények merülnek fel.
Szárazon. Már aki. Csurom vizes pólót akasztok ki a korlátra. Sebaj, mondom, most az etalon, a magyar csúcsgyártmány száraz ruhát fogom felpróbálni. Csakhogy egri oktató kollégám nem igazán húzta be a zippzárt, így konkrétan telemerte vízzel, hogy alig tudott kimászni benne a létrán. A közjátékon sokan derültek, mert az emberek nagy része magán nem tud nevetni, ezért azt másokon gyakorolja inkább. Makacsul sajnáltam, hogy ez tesztmerülés most kimarad.
Az Adria egyik legszebb, ha nem a legszebb helye, egy régi, elfeledett klasszikus merülőhelye Cres szigetének, ahova a váltakozó irányú szél elől behúzódtunk. A bedőlt fa esete nevesíti a helyet, amihez Géza mesél egy történetet a sziklahalak királyáról. Nos, ez a hely adja meg a választ a májusi fotórejtvényre, hogy hol is készült a kép, amin víz alatti fa, halakkal, búvárral kínál érdekes látványt. Hasonlót csak tavakban láttunk eddig, de ez a fa kellemes atmoszférát varázsolt maga köré. Fal, sziklák, üregek. Nálam Zénó fotóegysége, kattogtatok szorgalmasan, míg nem életem egyik legjobb kompozíciója kínálkozik ak ereső előtt. Battery low – szöveggel kommentálja az egység és elsötétül. Köszi Murphy…
A csapat élvezi a feelinget, bár Tekla fázik. Míg ő felmászik a hajóra, mi két üreget is találunk, közvetlen a hajó alatt. Az egyik üreg, közvetlen beszalad a part alá, egy “y” alakú járat, amely szára mentén fel tudunk jönni a felszínre. Vicces, hogy fejünk felett a kék ég, tőlünk pár méterre a hajó, de előlük teljesen rejtve vagyunk… Lemerülünk és óvatosan kievezünk a színes, árnyékkedvelő mohaállatkák, és kéregmoszatok élénkvörös pompája mentén. Ez tíz perc korona a merülésen, talán a legjobb része volt!
Big Cave. Tekla találkozása a démonnal. Két féle búvár akad: az egyik, aki néz, figyel, elidőzik. A másik, akiből a több van, nos ők azok, akik berongyolnak egy barlangba, majd kirongyolnak onnan. Montenegroban sok érdemleges üregünk volt, ahol mindig, lassan, komótosan, körülnézve, kis csoportokban vagy párokban sok-sok időt eltöltöltöttünk. Két dologra koncentráltunk: óvatosan mozogni, lehetőleg semmi hirtelen mozdulattal, megőrízve a hely érintetlenségét és persze a látótvolságot. Egészen a hasadékok legszűkebb pereméig manővereztünk, felfedezve az üregekben bújó garnélákat, ivadékokat, csigákat, rejtőző magányos rákocskákat.
Természetesen mindkét típusú üregi behatolás magában rejti a lehetőséget, hogy megzavarja a hely élővilágát, felkeveri a mennyezeti üledéket, leggyakrabban a barlang fenék finom iszapját. A középút az ideális, főleg egy tágas barlangban.
Nos, én Teklával a barlang előtt járőröztem, míg a többiek vagy két percet benn időztek. Megmerültük a falat, majd fél óra után a már didergő Tekla nélkül visszatértünk a barlanghoz Naomivel meg lámpával persze. Gondoltam, ideje megnézni a barlang boltívén túl, mit rejt még az üreg. A mennyezeten van egy szép kupola, édesvíz hidege képez réteget, van levegő szifon is immár a felszínen, ezért lélegezhető is – bár idegen barlangban búvár nem lélegzik! – tanítjuk ilyenkor a biztonság kedvéért. Az egész képződmény egy bámulatos, tágas katedrális, legalább huszonöt méter mélyen benyúlva a sziklákba. Én világítok, lámpám fényével világítom meg amit nézek, lassan, hogy merülő társam tekintete is kövesse a látványt.
Szárazon. Kiderül, hogy sajnos a foglalkozás nem érte el a teljes célját, kevesen jutottak el addig a nézőpontig, hogy a katedrális teljes mivoltát megcsodálják. Köszönhetően a tapasztalatlanságnak, a sötétben bújó démonoknak talán? – vagy Murphynek, aki megfosztja a búvárt a lámpa fénytől, de ide lesz miért még visszajönni.
A gyomor belekordul, a szív maradna. Nehéz a hazaindulás, a komp felé kanyarodunk. Legjobb döntésünk, amit egy 60 cm-es pizzával tetézünk! Kíváló, bőséges, ízbomba, amely árban is négy főre optimális választás! Többen már úton vannak haza, mi még inkább élvezzük a tengeri légkör varázsát – nem sietünk, otthonosan vagyunk.
Minden nem fér a beszámolóba – ezért kell részt venni! A zárószó legyen hát köszönet Gézának aki teret és lehetőséget biztosított merüléseinkhez. Köszönet a Csapatnak és persze az időjárásnak, hogy ez a túra kellemesre és teljesre sikeredett. Az Adria bár nem túl meleg, de szép, remélem ezt a néhány fotó éreztetni bírja.
Tibi és Tekla albuma
