Grüner See hétvége – folytatás
Én csak egy rojtos búvárruhás, foltozott uszonyú oktató vagyok, két óceánt kóstoltam, pár tengert megnéztem, de cápaetetésen még nem vettem részt. Most nyílt alkalmam közelről megtapasztalni, hogy a táplálék mennyire elsődleges inger a vadállatok számára, azaz milyen is a “beetetés” mint viselkedés módosító faktor. Nemcsak a halak, de a búvárok is extázisba esnek!
A Grüner See látogatásával kötöttük egybe a Grübl See merülését, amit közelsége indokolt. Sívidék lévén, síszállás adódott, hogy meghúzzuk magunkat, meglepetésünkre roppant korrekt magyar vendéglátók karjaiba futottunk.
Félpanzióval és barátsággal fogadtak. Értékelés: visszajövünk! – és nem csak egyszer egy évben, hanem a környéket betéve ismerő vezető ajánlásai alapján, van itt keresnivalónk ha túrázni, vagy éppen síelni is támad kedvünk!
Bár gyalog is elérhető a tó, mi autóval faroltunk be elé, ahol tucatnyian parkoltak már. Összeszedve a búvár kártyákat, aláírtuk a nyialtkozatokat, fizettük a napi díjat és jött a briefing. Maga a főnökasszony – Sabina a veterán tourleader – profin, humorral és szabatosan ismertette az objektumot. Nem lőném le a poénokat, amikkel berendezték a helyet. Meglepő ötlet egy víztároló medrét búvárkodásra kialakítani, sőt, alpesi akváriumnak továbbálmodni még nagyobb kreativitásról árulkodik. Kellemes kis bisztró jelenti a vállalkozás fészkét, ami jól fel van szerelve búváriskolának is. A vízbemenetelt móló könnyíti meg, a tóban pedig koi pontyok, pisztrángok, lazacok nyüzsögnek, más 13 halfaj mellett. A fő műsor, a gyakorlóstég, ahol a kindertojás mint etetőanyag adagoló játssza a fő szerepet. Ahogy a halak megpillantják a sárga kapszulát, leereszkedik a vörös fátol, amin át csak a sárga kapszula létezik. Abból pedig egy fontos dolog származik: kaja és evés!
Már, ha a búvár megáll csak a stégen, akkor is a halak érintényi közelségbe jönnek, félelem nélkül siklanak el a búvárok mellett – között, hogy egy kört megtéve újra közelítsenek. Élő etető gép a búvár, semmi más szerepe nincs, szimbiózisba épült életforma. Erre mondom, hogy ugyanaz a magatartásfaktor figyelhető meg, mint mikor cápaetetős videón lát az ember. Beavatkozás a természetbe – ami ebben az esetben egy izolált, rezervátumi forma, nagyobb, gúlobális hatás és veszély nélkül, mint az élő, határtalan tengeri helyszínen elkövetett cápaetetés. Utóbbi is attrakció és bár mint gyarló búvár ott lennék az első sorban, de mint gondolkodó ember el is ítélem. A vadon élő állatokat ne etessük, még akkor se, ha az hattyú a csónakázó tavon! Vívódások nélkül bontom a kapszulát: mit nekem, vadon élők! A hatás átütő erejű, ahogy pillanatok alatt felnassolják a kis etetőanyag drazsékat. Az események felpörögnek, olyan tolongás folyik a kaja körül, hogy a búvár sem ússza meg, hogy a kesztyűjébe ne harapjanak! Aztán a kaja utáni élet kerékvágásába szépen visszazökken minden, ritkul a raj, lelassul a mozgás. Frenetikus!
A tó persze más kalandot is tartogat, pl. kincskeresésre a legkiválóbb, sok-sok mókás, vízbe nem szokványos díszletbe futhatunk bele. Pl. ha megtaláljuk, bazi nagy handzsárral kardozhatjuk le egymást, vagy úszhatunk át alagúton, miközben minden féle meglepő figura elénk kerülhet. Már csak egy panoptikum hiányzik, villanhat belénk!
Aztán újra halakat etettünk és még így is frenetikus volt…
Cuccok száradnak, mi meg ülünk a teraszon, kinézünk a síliftre, benéz a panoráma. Gyömbéres csodalevest eszünk, meg chilisbabot. Szép az élet, főleg, napsütésben! – a haletetés pedig még így, egy óra után is frenetikus!
