November rain, avagy Silo Advanced

  • 0

November rain, avagy Silo Advanced

Sutba dobtuk az összes időjárási elemzést, ami novemberben azért nem a legbölcsebb dolog, ha az ember az Adriára indul búvárkodni. De hát, ha egyszer pezsgett bennünk a merülés utáni vágy és azt csak az eszetlen optimizmus überelete, ráadásul hatszoros kiszerelésben, akkor menni kell. A szükséges készségek tehát Gömbi, Sumi, Vasiati, Beni, Zénó és Karas formájában valósították meg a Silo – Peltasatis – Roncsexpedíció búvártúrát.

Ha Silo, akkor Neptun, ha ismerős, akkor Szarka Géza aki keretet adhat a projektnek. Persze nem lehet mindenki kőkemény, neoprénben merülő fóka, így én spec száraz ruhában szárazon próbálom megúszni a merüléseket, Zénó pedig a Divelab-os szkafanderének tart mélységi próbát. Tehát többi hősünk neoprénben áll helyt.

silo_surface.jpg

Az idő ugyan eső utáni esőre álló, azaz szakaszosan fürdető November Rain, már merülés előtt van alkalmunk ázni kicsit. Az első merülés egyben checkdive a Silói roncs. Szakmailag a bevállalós Advanced Diver kiképzésbe illik, hangsúlyozva a „na most látjátok, miért fontos a checkdive” mondandót. Pontosan el lett magyarázva, hogy az üdvös kivétel szemlélteti, hogy miért NEM ugrunk hát checkdive gyanánt egy szép mély hajóroncsot csoportos felállásban. Röviden magyarázva: mert a komplikációk első merüléskor adódhatnak a felszerelésből adódóan, amiket idő korrigálni, illetve az emberi faktor sem az a fajta, hogy a hétköznapok rutinjából kiszakadva harminc méteren kolbászolhasson profin, mintha ez lenne a rendszeres napi rutin része.

Bevállaltuk. A kis hajón magunk elé engedtük a másik magyar csapatot, majd elkezdtük a besúlyozást, ami igazolta, hogy érett a banda a haladó fokra. Alig 10 perc alatt , rendezetten merülve az árbockosár magasságából ereszkedtünk a sűrű halrajokon keresztül a roncsra.

“Read More”

  • 0

Silo – Kerasub weekend

Döcögösen indult az indulás – így ugyancsak későn érkeztünk Siloba, ahol némi fennakadás zajlott a szállás elfoglalását tekintve. Horvátországba, két éjszakára érkezve az utazó nem túl jó vendégnek számít, még akkor is ha sok van belőle, mert mindenkinek van kívánsága, ötlete és talán még igénye is. Szóval, egész szép kis csapat torlódott fel jöttünkig, hogy majd együtt, közös irányítás alatt foglalhassuk el a szálláshelyeket. Írd és mondd: nem ez a legkedvesebb része egy búvártúrának – elnézést minden érintettől.

Rendeződve, Aperitif és társai is előkerültek, hogy amúgy a munkával töltött hét teljesen mögöttünk maradjon. Mivel a fáradalmakon a kiadós alvás segít, központi takarodó lett kihirdetve.

el__tte.jpgEsős reggel fogadott. Egy órával későbbre tettük a startot, így értünk a bázisra, ahol még jó időben voltunk: vártunk hát kicsit. Olaszok, magyarok és mi jó sokan toporogtunk merülésre izzítva a bázis előtti placcon: a helyek limitált voltából adódóan két felé osztottuk csapatunkat. A felszerelések kiosztása és a kész búvárok vízbe kerülése kemény menet volt, s mire a tanulókkal magam is megindulhattam, elütötte a delet az óra.

 

A Neptun bázis előtt, kis móló áll, ahonnan indul a búvárhajó: roncs, vagy világítótorony a főbb opciók azoknak, akik unják az öbölt. Két bójasor nyúlik a kis kavicsos parti sávtól kezdődően: ez a parti zóna, ahol bemelegíteni, vagy tanfolyamozni lehet. Legyezőszerűen nyílik a merülőhely, ahogy úszunk kifelé. Az első csónak 6,5 méteren vár bennünket, egészen bal oldalon, éppen tiszta kék víz, impozáns durbincsrajjal. Az ezüst színű, kétgyűrűs keszegek hol a ladik felett, hol az oldala mögé simulva várják a búvárokat, mint fix látnivaló. Tovább haladva, a bal szélét egy bója jelzi, itt a kötél majd 14 méterig nyújt segítséget a lemerülni vágyó búvárnak. Követve a hol homokos, hol teraszos, lefele nyúló sziklák vonalát, előbb utóbb újabb roncsokba szaladunk. Hét roncsról szól a leírás, de én számolatlanul hagytam őket. egy biztos, aki kompozíciót akar fotózni, az jól eltöltheti itt az idejét a hozzárendelt durbincsok levakuzásával. Egészen a jobb szélen, 16 méter körül egy nagyobbacska yacht várja a búvárt, ami kötéllel van rögzítve a sziklák tövéhez. (Sose lehet tudni, nehogy mélyebb vizekre hajózzék.) Visszafelé, kisebb mélységen fennál a lehetőség, hogy újabb, vagy újra roncsokkal találkozunk. Jópár tanfolyami merülés során sem untam meg az öblöt, de jól esett azért a második napon kihajózni.

ut__nna.jpgOktató a kezdőkért – jelszóval telt az első nap az öbölben, igaz kellett a “Zasszisztens” – nagy Z-vel, mint Zénó. Mivel Posszeidón egy karakán személy, ő és az este megkívánta az avatási ceremónia megtartását. Gáborék vezetésével egy fenséges gulyásmenü várta a búvárokat, így teli hassal mértük a csapásokat. (lsd. itt) Persze, úgy néz ki az albumból, mintha az lett volna a fő program, hogy seggrepacsizzunk. Nyugtalanításul az utánuk jövőknek: nem! Inni is kellett, maszkból, snorkelből és pohárból is. sőt, a sikeres vizsgához még a követelmények teljesítésétől sem tértünk el.

 

A vasárnap már sima rutin összeszereléssel indult. Parti merülés. Majd Silói roncs – lsd. Peltastis Zoli tollából. Nos, ez számomra is emlékezetes volt. Valamikor, búvárkarrierünk elején testületileg KRK szigetére jártunk, szinte két hetente, de zsoldosként is dolgoztam a szigeten. Ebben az időszakban számolatlanul merültük a roncsot, oda-vissza, mégis most teljesen újszerű élményt adott, 9 évnyi kalandozás után visszatérve. Gondold el, a nitrogén nem túl jó barát a részletek megfigyeléséhez, így a 25 méteren szerzett benyomásokat az idő és más merülések fátyla szinte teljesen elhomályosította.

“Read More”

  • 0

Pünkösdi búvárok

Olyan ez, mint szimulátor után élesben rápróbálni valamire. Végre ott voltunk KRK szigeten, Szarka Géza (buborék) apartmanjában, hogy végre kihajózzunk és merülhessünk. Bár, ha az időjósok véleményének teret adunk, el sem indulunk. Mert ugye ha az időjárás előrejelzéseket nézegetjük komor arccal, az nem olyan jó, mint a felhőtlen merülések illúziójával, derűsen vágni neki a tengeri kalandnak.

Házigarázdánk rögtön Obelix mixxel kínált. Minden igényünk teljesült a szállást illetően, úgyhogy már csak amerülések voltak hátra!

paralell_dimenzions.jpgRövid leszek –  a túra is rövid volt – 3 nap, hat merülés. Az átúszós barlang örök kedvenc, a törpés öbölnél a leszakadó sziklák és üregeik kínáltak látnivalókat. Selzine szakadéka mentén kisebb mámort éltünk át, majd a “bedőlt fás” öbölben találtunk érdekes kis üregeket. Többek szerint ez volt a legjobb felfedező merülés! Végére merültük a Kossuthova öböl Big Cave-jét, majd Krinjaczol félszigeténél kerültünk egyet. Nézzük, milyen “poénokkal” kerekedett ki ez a túra emlékezetessé!

Kezdjük ott, hogy jó búvár nem felejt. Még a határ előtt telefonáltam, hogy mit is kell utánunk hozni, mint például a száraz ruha aláöltözőmet. Én úgy vagyok a száraz ruhával, hogy kellő tisztelettel és bizalmatlansággal viseltetek iránta, ezért most is hoztam magammal a 7 mm-es neoprén öltözetemet. Csak a harmadik merülésnél akadt egy kis probléma. Pont Selzine elejénél tempózunk, mikor is mint kis patakocska, megindul a tarkómnál befelé a hideg víz. Fejkörzés, pár igazítás, miközben lepereg a szemem előtt Joó Robi előadása és rögtönzött termékbemutatója a mandzsettákról. Eeegen, hümmögök mindentudóan, ez most nem az a merülés lesz, hogy így bevegyük a negyven métert – lévén deep diver spec merülése. Szégyen, vagy sem, mutatom a feljövetelt, annál is inkább, hogy 4 méteren ez nem gond. – Húzd le a kesztyűdet és igazíts a nyakamon, adom ki Naominak a feladatot. Valami történik, én mantrázok szorgalmasan, majd újra játsszuk a lemerülést. Kicsit az áramlás tréfából harminc métert sodort rajtunk a közjáték alatt, így újra rá kell közelíteni a merülés tárgyára. Még jó, mert így több idő van egyenlíteni azoknak, akiknek szortyog a fülük. Nyakam most már rendben, mehetünk lefelé.

A csapat “normál” felének ki van adva  30 méter max mélységnek, mi az előőrs válunk külön csak majd három percre, hogy 40-ig süllyedjünk. Minden megbeszélve. Szépen kontrolláltan süllyedünk és az ismerős fal látnivalóit feltálalva vezetem a merülést. Mit jelent a maximális mélység? Azt, hogy az alá nem szabad menni. Jómagam 37,1-ig mentem. Az ok egyszerű: mindig van, aki a búvár vezető alatt merül. Most pedig akadnak páran, akik nem állnak meg a harmincas szinten, hanem jóízűen merülnek minket követve.

feeling.jpg

Megfordulva egyéb látniavók is akadnak: a “mi a nitrogénmámor?” című látkép tárul a szemem elé. Magam is érzem azt az idegrendszeri szűrűt, ahogyan a gondoltaim, mintha sűrű közegben haladnának, el-elveszve, tetteim pedig tétováznának. Ez felnagyítva tükröződik merülőtársaimon. Paraméterek… Lassan nyernek értelmet a komputeren lévő számok, erővel kell értelmezni azokat. Te éreztél már ilyent? Nincs dekó, de időben benne járunk a tervezett fordulónál. Ez a levegő fogyásra azért kihat… emelkedünk, bár nem szívesen hagyom ott a lila gorgóniákkal csalogató falat. Mintha magamból hagynék ott lent valamit… A fura érzést betudom a nitrogénnek, emelkedünk, fordulunk, deepstop gyanánt kicsi nyolcast írunk le a külső domboknál. Még egy hurkot úszunk, míg a hajó alá vezetek mindenkit. Selezine egy kapocs az időben, több régi nyárhoz köt melynek ködéből arcok és élmények merülnek fel.

Szárazon. Már aki. Csurom vizes pólót akasztok ki a korlátra. Sebaj, mondom, most az etalon, a magyar csúcsgyártmány száraz ruhát fogom felpróbálni. Csakhogy egri oktató kollégám nem igazán húzta be a zippzárt, így konkrétan telemerte vízzel, hogy alig tudott kimászni benne a létrán. A közjátékon sokan derültek, mert az emberek nagy része magán nem tud nevetni, ezért azt másokon gyakorolja inkább. Makacsul sajnáltam, hogy ez tesztmerülés most kimarad.

rare_moment.jpgsurface_cresdive.jpgAz Adria egyik legszebb, ha nem a legszebb helye, egy régi, elfeledett klasszikus merülőhelye Cres szigetének, ahova a váltakozó irányú szél elől behúzódtunk. A bedőlt fa esete nevesíti a helyet, amihez Géza mesél egy történetet a sziklahalak királyáról. Nos, ez a hely adja meg a választ a májusi fotórejtvényre, hogy hol is készült a kép, amin víz alatti fa, halakkal, búvárral kínál érdekes látványt. Hasonlót csak tavakban láttunk eddig, de ez a fa kellemes atmoszférát varázsolt maga köré. Fal, sziklák, üregek. Nálam Zénó fotóegysége, kattogtatok szorgalmasan, míg nem életem egyik legjobb kompozíciója kínálkozik ak ereső előtt. Battery low – szöveggel kommentálja az egység és elsötétül. Köszi Murphy…

trio.jpg

bujocska.jpgcsucstamadas.jpgA csapat élvezi a feelinget, bár Tekla fázik. Míg ő felmászik a hajóra, mi két üreget is találunk, közvetlen a hajó alatt. Az egyik üreg, közvetlen beszalad a part alá, egy “y” alakú járat, amely szára mentén fel tudunk jönni a felszínre. Vicces, hogy fejünk felett a kék ég, tőlünk pár méterre a hajó, de előlük teljesen rejtve vagyunk… Lemerülünk és óvatosan kievezünk a színes, árnyékkedvelő mohaállatkák, és kéregmoszatok élénkvörös pompája mentén. Ez tíz perc korona a merülésen, talán a legjobb része volt!

Big Cave. Tekla találkozása a démonnal. Két féle búvár akad: az egyik, aki néz, figyel, elidőzik. A másik, akiből a több van, nos ők azok, akik berongyolnak egy barlangba, majd kirongyolnak onnan. Montenegroban sok érdemleges üregünk volt, ahol mindig, lassan, komótosan, körülnézve, kis csoportokban vagy párokban sok-sok időt eltöltöltöttünk. Két dologra koncentráltunk: óvatosan mozogni, lehetőleg semmi hirtelen mozdulattal, megőrízve a hely érintetlenségét és persze a látótvolságot. Egészen a hasadékok legszűkebb pereméig manővereztünk, felfedezve az üregekben bújó garnélákat, ivadékokat, csigákat, rejtőző magányos rákocskákat.

Természetesen mindkét típusú üregi behatolás magában rejti a lehetőséget, hogy megzavarja a hely élővilágát, felkeveri a mennyezeti üledéket, leggyakrabban a barlang fenék finom iszapját. A középút az ideális, főleg egy tágas barlangban.

Nos, én Teklával a barlang előtt járőröztem, míg a többiek vagy két percet benn időztek. Megmerültük a falat, majd fél óra után a már didergő Tekla nélkül visszatértünk a barlanghoz Naomivel meg lámpával persze. Gondoltam, ideje megnézni a barlang boltívén túl, mit rejt még az üreg. A mennyezeten van egy szép kupola, édesvíz hidege képez réteget, van levegő szifon is immár a felszínen, ezért lélegezhető is – bár idegen barlangban búvár nem lélegzik! – tanítjuk ilyenkor a biztonság kedvéért. Az egész képződmény egy bámulatos, tágas katedrális, legalább huszonöt méter mélyen benyúlva a sziklákba. Én világítok, lámpám fényével világítom meg amit nézek, lassan, hogy merülő társam tekintete is kövesse a látványt.

Szárazon. Kiderül, hogy sajnos a foglalkozás nem érte el a teljes célját, kevesen jutottak el addig a nézőpontig, hogy a katedrális teljes mivoltát megcsodálják. Köszönhetően a tapasztalatlanságnak, a sötétben bújó démonoknak talán? – vagy Murphynek, aki megfosztja a búvárt a lámpa fénytől, de ide lesz miért még visszajönni.

A gyomor belekordul, a szív maradna. Nehéz a hazaindulás, a komp felé kanyarodunk. Legjobb döntésünk, amit egy 60 cm-es pizzával tetézünk! Kíváló, bőséges, ízbomba, amely árban is négy főre optimális választás! Többen már úton vannak haza, mi még inkább élvezzük a tengeri légkör varázsát – nem sietünk, otthonosan vagyunk.

Minden nem fér a beszámolóba –  ezért kell részt venni! A zárószó legyen hát köszönet Gézának aki teret és lehetőséget biztosított merüléseinkhez. Köszönet a Csapatnak és persze az időjárásnak, hogy ez a túra kellemesre és teljesre sikeredett. Az Adria bár nem túl meleg, de szép, remélem ezt a néhány fotó éreztetni bírja.

Tibi és Tekla albuma


  • 0

Dupla jeges

Agybamászó a média, mikor első, másodfokokról szajkóz, általánosít vadul tolva az ember fejébe a jégzivatart, a tornádót, meg más rémségeket, csak hogy mindenki maradjon otthon szépen. Aztán a természetnek erről fogalma sincsen, hiszen lehet zápor itt, napsütés amitt, érkezhet menetrend szerint a fagyosszentek hidegéből, de globális otthonmarasztaló idő nem lehet. Ezt mi búvárok tudjuk jól, főleg egy ilyen vasárnap után, mint ami tegnapra esett.

Volt okunk indulni, toboroztunk is hozzá számos érdeklődőt és kalandkereső társat. Ha most nem megyünk, akkor kimaradunk abból a szenzációból, amit Grüner See néven ismerünk, időszakos és alkalmi látvány, amikor az olvadó gleccserektől megemelkedett üvegtiszta víz ellepi a sétáló utakat, a padokat, a hidat és persze a virágos réteket, körbeölelve a fákat is.

P1080879.JPG

Valakik megtervezték az időjárás előrejelzést, valószínűsítve egyet. A kedvezőtlen általánosítás aztán készpénzként került a fejekbe, felülírva mindent. Így a jelentkezők szépen egymásután lemondtak a kirándulásról. Mindenki, kivéve Zénót és jómagam. Bevallom, lett volna okunk visszalépni az esti születésnapi partira, a lustaságra, a ki nem aludt dolgos hétköznapokra gondolva, vagy akár épp az elmulasztott kötelességekbe gabalyodva legyinteni egy zivataros kimenetelű, vacogós szürke merülésnek. De valahogy nem tudtam elhinni, hogy kihagyható, hogy ne kéne elmenni. Nagyon határozottan akartam a túrát és kész. Kiránduló idő lesz – mondtam vállatvonva a kételkedőknek.

Hogy ki mit ért kiránduló időn, rossz időn, vagy előrejelzésen, az megint egy dolog. Egy biztos így utólag: az időjárásra nem lehetett panasz, gyönyörű tavaszi idő lengedezett, így aztán lelkesen zakatolt  a szívünk úton Tragöss felé merülésünk reggelén. Merülni persze bármilyen idő jó, hiszen a búvárruha véd és eltakar, de azért napfényes tóparton más a hangulat.

Megadatott – árulom el a lényegre térve. Olyan, de olyan szívmelengetően csodás idő volt, hogy azt hittem, meseországban járunk. A völgyben hűvös szellő fújt végig időről időre, jelezve, hogy felhőket hajtunk az égen – mikor a Nap süt akkor is. Így aztán a fények sűrűn változtak, hol egyik, hol másik hegyoldal fürdött a verőfényben, hol egyik hegycsúcs tükröződött a tó tükrében, hol a másik bukkant elő a szél borzolta víz kisimulásakor. Maga a tó is váltogatta a színét, zöldesből kékes árnyalatba fordulva. 8 méter 80 centis vízállás ígérte az élményt, amiért jöttünk.grunersee_dive_kerasub.jpg

Trollkodásnak tűnhet a merülés pár részlete, mert igencsak elhagytuk a papírformát. Hibaként említeném a fel nem töltött akksikat a vizuális technikákhoz, a teli memóriakártyát, az induláskor technokol rapiddal befoltozott száraz ruhás kesztyűmet (just in time – egyébként bevált!) és persze a fizikai és szellemi 100% hiányát. Már dél is elmúlt hát, mire sikerült a vízbe menni, ahol szokás szerint a szél összehordta a lebegő szennyet. Mocsár feelingben gázoltunk a vízbe, amit a kollégák reggel óta kavarnak, így az első benyomás szerint pocsék látótávra számíthattunk. Az időjáráson túl ez volt a mai nap második nagy ajándéka: ahogy a híd felé közeledtünk, úgy tisztult ki minden. A napsugarak táncoltva törtek át a fák ágain, a tó vizén szaladó hullámok mágikus mintákban szaladtak szét a víz alatti rét harsány zöldjén. Ráadásul megtörtént a harmadik csoda: csak Zénó és én voltam jelen az előadáson, semmi tumultus, semmi búvár kavalkád.

Csodás volt. Cseppet sem érdekelt, hogy a kamerák hamar feladták. A pillanat  bevésődött, oda, ahol már előre meg volt a helye, hogy bármikor felidézhessem. Mi többet is lehetne megemlíteni: a képek magukért beszélnek. A tanulság levonható: az időjárás nem egyértelműen definiálható valami, ellentétben azzal a ténnyel, hogy milyen könnyen is mondunk le a természet szépségéről.


grunersee_kerasub3.jpg grunersee_kerasub2.jpg grunersee_kerasub4.jpg grunersee-kerasub5_1.jpg grunersee_kerasub.jpg

 

Ezek után nem csoda, hogy kétszer merültünk, ugye?


  • 1

Bulibajnokság

Nyolc perc csúszással érkezett a rakomány az uszodához. Balage előrs a tetthelyről már kétszer hívott, hogy a földszint tele nyugtalan versenyzővel, azonnali kezdést igényelnek. A beléptetés és cuccolás folyamata (kisebb léptékben) megtörte a lendületet, de végül mindenki megkapta a sorszámát. Ünnepélyes verseny kihírdetés: akadálypálya, futóversenyek, safety stop.

fufjfuj.jpg– Ejj, majd megmutatom szépen! Ha nem sikerülne, akkor esetleg könnyítünk a pályán! –  ígértem sejtelmesen, amitől néhány gyomrot jeges markok szorítottak össze. Ugrás a vízbe, tíz méternél palack lóg, innen még öt méter víz alatt, ahol egy ballon vár 6 kg súllyal, hogy a felszínre kerüljön. A ballont tüdőből kell felfújni. Levegő van a fent elég. Némi fújkálással a levegő megemeli a ballont és a súlyt, amit a felszínen a 25 méteres jelzéshez kell tolni. Innen sprint vissza a falig, víz alatt megtéve az utolsó, gyilkos 10 métert. A versenyzőknek joguk van 1-4 kg súlyt használni, ami a víz alatt könnyíti a haladást, a felszínen viszont akadályoz… Hiba az lelassít, de büntetőpontot is hoz, szóval legjobb laca-faca-topogás nélkül ledarálni az egészet. Ezt mutattam meg, komótosan, mégis láttam némi szorongást az arcokon. A pálya jó lesz – summáztam lelkesítően, de az első két embert így is majdnem kényszeríteni kellett az indulásra. Innentől már a kamerán keresztül figyeltem, szurkoltam, buzdítottam, még amnéziát is kezeltem. Két helyszínen pörgött a verseny.

“Read More”

Barlangi bújócska

Blogtár