Jubileum

  • 4

Jubileum

A merülések nyilvántartása a katonai és ipari búvárkodásra visszavezethető tradíció. Onnantól kezdve, hogy civil időket élünk és senki nem kéri számon a merüléseket, nincs is nagy szerepe a logbook vezetésének. Hogy ez mekkora tévedés! –  és mennyi magyarázat rá! Egyrészt sok az idióta, túlbonyolított bejegyzési forma, másrészt meg úgyse kell igazolni a merüléseket, hiszen nem pénzt, fizetést kapunk a merült órák után, hanem a bázis számításai szerint perkálunk úgyis. A kényelmes, punnyadt búvárnak nem hiányzik, hogy írogasson. Csomóan 50, vagy százas szám után profinak érezvén magukat hagynak fel a vezetéssel. Akad aki elveszti, van aki elpakolja a merülései nagy könyvét. Az öreg profik hasból három, négy, hatezer merülésesnek vallják magukat, meseszámok bajnokai ők. Ők vagy lódítanak, vagy csak ugye a kerekítés csapdájába esnek.  Ha nem, akkor én természetesen kopasz kis kezdő vagyok ezen öreg harcsákhoz képest. Talán ezért, talán mert Murphy így akarta, ez a mostani emlékezetesre sikerült diving volt, ahogy egy nagy jubileumhoz illik.

Ikuani. Erőteljes áramlásiról híres driftelős hely, sok halat ígér. Nincs megállás, visz a víz, vörös fokú készültség. Csak mert ha az ember nem vigyáz, akkor simán a reef tetején átpenderíti az átbukó áramlás. Minden ellenállás értelmetlen: a víz az úr. Ezért nem kopasz kisgyerekeknek való játszótér, megnézzük, mikor, kit hozunk ide. A vendégekkel nem is volt gond, túl voltak a bemelegítő merüléseken, amúgy meg évtizedes múltú aktív, sokszázmerüléses polgárok – akik már a nyolcvanas években Vörös tenger rajongók voltak.  Nos, a baj velem volt…

“Read More”

  • 0

Passage

passage_1.jpgEl vagyok maradva ezzel a beszámolóval, de csak mert folyamatosan úgy érzem, hiányzik valami még hozzá. Valóban nem teljes a kép, azaz nincs is igazi foto. Igazin azt értem, ami olyat üt, mint valóban ott lenni. Emlékszem az arcokra, az első túrámon: a csapat anno leszavazta az itteni merülést, így aztán eleve készületlenül, cucc nélkül néztünk csak ki a fejünkből.  Hogy ez mekkora hiba volt, na azt próbálom itt bemutatni.

A “köz” elnevezés két sziget közötti másfél kilométeres átjáróra utal. Olyan az egész, mintha egy trópusi folyón hajókázna az ember. Ez kétirányú, amit az árapály vezényel. Láthatóan folyik a víz: az alámosott sziklafalak alatt árnyas üregek, a kanyarokban védett, homokos öblök, a sziklasarkantyúknál a megforgatott örvénylő víz teszi élménnyé a mártózást. Heteket elkempingeznék itt.

Merülés: folyómeder sablon, csak jobb a látótáv, (5-10 méter) mint mondjuk otthon a Rába sodrában. A víz azonban ugyanúgy áramlik, érezni kell, hogy az ember játsszon vele. Itt jön a képbe a currenthook. Abszolut kényelmi eszköz a kapaszkodásban, ugyanis legjobb egy fix helyen percet elidőzni és figyelni az áramlásban elhúzó halakat. Időzítésre nincs sok alternativa, napszakhoz igazodunk, mikor a trópusi Nap a zenitjéről tűz le, akkor a barlangokban táncolnak a betűző fénysugarak. Hogy ehhez milyen áramlatot kap az ember, az végül is közömbös. Ha fordul a víz, akkor is kavargás van, csak akkor komfortos az expedíció, érezni a lényeget, de az embernek nem kell kapaszkodnia, megússza kisebb lapátolással. Ha rendesen süvít az áramlás, nos akkor meg nincs sok varia, vagy kiköti magát, vagy halad az árral. Ez esetben 10-15 perc alatt végigsöpör az amúgy kopár mederfenéken.

Kérdés: mit is kell nézni azon kívül, hogy folyik a víz? Nos, a középtájékon az üregek, azaz a barlang nyújtja a fő megállni valót. Szerencsémre a csoport nem igen állt meg itt, ezért vége tiszta, fel nem kevert körülmények között tudtam körbe úszni a helyet. Trapézhalak függönyként lebegtek, a fény táncot járt, mintákat rajzolt a sziklákra, ahol hatalmas, színes szivacsok terpeszkedtek. Más árnyas aláhajlásoknál a mélyebbről ismert gorgóniák legyezőszerű körvonalai bukkannak elő. Déltájban a fény ezeket is érinti, ilyenkor lehet látni az igazi színeket… Akad nudiwall is, de jómagam mindig a sziklakert felé fordulok. Majdnem elsüllyedt Stonehange ami itt van, játékos óriás által egymásra dobált sziklatömbök. Mindez a fő sodorvonalban, úgyhogy éppen áramlás függvénye, hogy sikerül megélni az ezekkel való találkát. Elképesztő élmény a Passage, kihagyhatatlan. A felszínen ugyanígy mesés.

passage_skull.jpg

A forgatókönyv szerint lehet kicsit fürödni, úszkálni, letusolni édesvízben. Itt ebédelünk, majd megyünk tovább a denevér barlanghoz, ahol helyi tradicionális temetkezés nyomait is megnézhetjük. Robogás a limestone szigetkúpok között, issza az ember szeme a látványt. Csordultig, mikor elérünk a szent helyekre. Nem vagyok egy temetőbe járó típus. Ez meg pláne túl erős, a csontok a temetetlenül hevernek, a koponyák üres szemgödrei a semmibe tekintenek. Színpadi kellék a Hamletből, vagy egy elmúlt idő legendás hőseinek maradványai? Koponya és lábszárcsontok, idő ette ruha foszlányok… Két verzió van. Egy: hajóról szemlélődünk és nem háborgatjuk a nyugvókat. Kettő, partra szállunk és felébresztjük a szellemvilágot.

Direkt járat vissza a szigetre. Ha van még időnk és nem hullámzik, akkor még lehet egy fotós-fürdős szigeten megállni. Ha okos dolog haladni, akkor minimum két óra innen még hazáig. Legutóbb szerencsénk volt: Mansuár szigetén túl, találkoztunk egy bálnával.

Haladunk csak, hosszúnak tűnik az út. Mire megérkezünk mindenki hallgataggá válik. Pörgős nap, két merülés, sok óra hajózás és sok-sok élmény. Valóban nem tudom képekbe önteni. Maradjunk abba, hogy látni kell, semmi nem fogható ehhez. Mivel nincs semmi anyag, hát mellékelek egy szép, profi Pápua feeling videót. Profi film, engem elvarázsolt!


  • 2

Picture Dragonet

Szemközti oldalon szoktak állni a szafarihajók. Van úgy, hogy ágról szakadt kis kalózbárka, de van, hogy tekintélyes és elegáns sokárbócos áll be az öbölbe. Fogalmunk sem volt, mit esznek azon a merülőhelyen, ahova ki szoktak állni. Egyszerűen nem állt össze a kép. Okay, hogy makróznak, mert az nem éppen egy christalbay tündökletes látótávval és hatalmas dús koralltömbökkel. Most azonban az olasz vezérguide, az amúgy profi Francesco meginvitált bennünket, hogy felfedje a titkot. Kicsit sem sejtette, hogy ezzel hibát követ el, azaz merényletet a saját csapata ellen. Felajánlotta, hogy megmutatja a helyet, ahol a ritkának számító Mandarinhal honol, egy szuszra fel is invitált bennünk a hajóra.

“Read More”

  • 2

Turnusváltás

Egy a hathoz arányban, a mai nap folyamán esedékes manőver. Semmi merülés, viszont egy teljes nap, egy olyan hétfő, ami semmiben nem különbözik a többi naptól, ahogy a szombat sem. Na jó, a vasárnap az itt is fél árbocos hivatalos munkaszünet, kiváltképp, ha a vendégek épp hétfői haza utazásra pihennek rá és önállóan pakolgatva jól meg vannak nélkülünk.  Szóval csak azt próbálom megfogalmazni: nem olyan, mint otthon a hétvége utáni gonosz, büntetős hétfő. Olyan, mint másik nap, azaz  így üres házzal sem éppen holiday – nekem.

Nem akarom fényezni magam, de egy lakatlan üdülő (vagy börtön?) szigeten is képes vagyok lekötni magam, a bármitől a semmiig kaliberű dolgokkal, amiket csak én vagyok képes elintézni, mert Chuck Norris nem ér rá. Az idő úgy robog át itt a hétfőre készülő emberen, hogy mire kicsit is körülnéz, már a keddre készül. Vagy épp egy másik hét másik napjára. Az idő néha lóugrásban halad. Ehhez nem kell semmi más, csak egy tetemes távolság a normális időléptékű születési galaxisodtól és meglátod, hogy a tér és idő hogyan torzul. A tér ezen torzulásával egyet értek: langyos tenger, meleg éghajlat, pálmafák. Csak barátságos és dekoratív szüzekből van roppant hiány.

“Read More”

  • 0

Ikuani

Pápua nyelven zátonyt jelent. Minden magyarázat, jelző, becenév nélkül “a” merülőhely neve, hajóval alig húsz percre a bázistól. Itt több ugró pozíció is van, például a Baru Tahun Reef, illetve a másik oldalon a Bao Ikuani, de ehhez a csoporthoz sorolnám még a Paradise Reef már emlegetett csodáit is.

Csak decemberben kezdtük merülni, de ha valami kis fűszeres, extra merülésre van szükség, akkor mindig első eshetőségként mérlegelem, ki tudunk-e ide futni. Mivel rég írtam helyről, azért bemutatnám – ha már ez az egyik ritka és kedvenc merülőhelyem. Ritka, mert nem gyakran merüljük, ritka mert más mint a többi.

Ikuani térsége egy nagy fehér folt, maga egy vízválasztó, hosszú zátony. A vonulat teteje 8-12 méter mélyen húzódik, északi oldala meredekebben és biztosan fut a mélység felé, nyíltvíz hangulatot sugall. Ezen az oldalon a zátonyon átbukó áramlás hozza létre azt a driftet, amivel ÉK felé lehet száguldani. Nem a koralljaról híres, bár a déli vonulata mentén rengeteg koralltömb kínálja a keménykorall formációk változatos szépségét. Ellentétes, déli áramláskor ez a lankásabb, tagolt déli oldal vonzza a halakat – sajnos a látótávolság kisebb ilyenkor. Ha fordul az áramlás, lassan teszi, ilyenkor nem érezhető az, hogy kis mélységnél a víz néha durva erővel akarja magával ragadni a búvárt. Ez az átbukó áramlás nem gond, ha az ember megkapaszkodik a reefen lobogni és figyelni. Van mit!

Ha nincs áramlás, nincs cápa! – ez pedig cápanézős hely. No meg halakkal táncolós. A merülés második felére érünk be általában abba a zónába, ahol a feltűnnek a főszereplők: bemelegítésnek zászlós halak, a nyílt kék víz felől pedig sokkal több diszkoszhal rajzolódik ki, mint a koralloknál. Van tonhal, torpedótestű predátorok, makrélák, cirkáló travely, mindenki hajtja az apró halakat. Fortyog a víz a doktorhalak rajaitól, kis kék íjhalak verődnek légiókba, barakuda rajok húznak el kötelékben a nagy hallevesben. A cápashow pedig bármikor kezdődhet. Hol egy-egy blacktip reefshark húz el, de akad szürke szirti, fehér foltos is, ha pedig akad, akkor fel-le cirkál. Kavalkád! – az ember kapkodja a fejét, sodródik elakadó lélegzettel. Nem kell 15 méternél mélyebbre menni, nem kell úszni. Ott kell lenni és beszippantani a pillanatot, az élet megannyi rezdülését, ami örvénylően pulzál és vibrál ebben a hatalmas tömegben. Dobban a víz, ahogy halrajok egyszerre rebbennek, ahogy a cápa elrugaszkodik: mintha a tenger pulzusát érezné az ember.

Mikor már azt hinni, nem lehet jobb, akkor fordul elő, hogy beleerősítenek a cápák. Mintha követnék a búvárokat. Egyszerre többet is látni néha ilyenkor, de hát a merülés végére értünk, bója a felszínen, búvárok pedig 5 méter mélyen. Safety stop természetesen, általában a nagy kékben. Persze, hogy mindenki skubizik körbe, van-e cápa a közelben. Ugyan búvár nincs az étrenden, de ezek a majd két méteres agresszorok elég fenyegetést jelentenek a legoptimistább vendégnek is. Feltűnően hamar elhagyjuk a vizet. Ez egy tipikus merülés itt.

Amúgy nyíltvíz lévén ki kell várni a megfelelő szép időt és a legjobb áramlási viszonyokat. Általában a délutáni időpont a kedvezőbb a merülésre. Most éppen álló víznél ugrottuk kétszer, két délutai időpontban. Jó alkalom volt a déli oldal felfedezésére, ahol nagyon jó koralltömbök között, majdhogy vörös tenger feelingem lett. Na de annyi de annyi hal cirkált, hogy én nem is néztem a korallokat. Cápa mutatóba volt, rögtön kettő hatalmas kövér szürke szirti is, de ma nem szerepeltek. Irgalmatlan méretű sárga farkú barakudák húztak el a fejem felett – még csak nem is köszöntek. Mosolyuk minden volt csak bíztató nem: azok a sorban kiálló tűhegyes fogak még nekem is fenyegetéssel bírtak. Az egész merülés alatt nagy zöld doktorhalak kavarogtak körülöttünk, néha alig láttuk egymást. Állítólag ez a híres Raja Ampat halleves, amiért érdemes ide jönni. Én kajálom.

Tény, hogy megkésve, fél ötkor, gyér fényben és a zöldes, maszatos vízbe ugrottunk. Áramlás és cápák nélkül. De a hely hozta az élményt. Mondani sem kell, azon agyalok, mikor térünk vissza legközelebb a kívánt ideális feltételek között merülve.


Barlangi bújócska

Blogtár